Marcimmal achillotomiára készülünk, ennek örömére harmadik hete nem jár oviba, nem viszem tornázni, messzire elkerülünk minden lehetséges fertőzés-forrást, nehogy emiatt elmaradjon a műtét, mint március elején. Biztosan nekem illene tájékozottnak lenni, de jó lett volna, ha időben elmondják, egy reggelmégkifújtaazorrátdeazótasemkellett kaliberű náthával se vonuljunk be a kórházba, mert az altatás kockázata nagyobb mint a műtété, és a komoly következmények lehetősége miatt haza fognak küldeni. De nem tudtuk, ezért aztán elautóztunk Pécsre, aztán miután kiebrudaltak a kórházból, legalább vettem akciós kávét és robbanó cukrot, bár azt hiszem mindez nem ért meg hat óra autózást.
A történet ott kezdődik, hogy Marcim lassan tíz hónapja nem tudja letenni a bal sarkát. Ez korábban nem volt a probléma, a DSGM terápia ellensúlyozni tudta a növekedés okozta kontrakciót. Néhány hónappal ideköltözésünk után éreztem, hogy Marci fejlődése valahogy megtorpant, próbáltam megtalálni az okot, kerestem is más utakat, módszereket, érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb, végül úgy döntöttünk, a maradunk a DSGM-nél, de egy budapesti terapeutával, aktív tornával és lovaglással kiegészítve persze. Ősszel egy hetes lökésterápián vettünk részt Editnél, ez meggyőzött, hogy nála jó kezekben lesz a fiókám. Sajnos hónapokat kellett várni, hogy heti rendszerességgel tudjunk járni hozzá hozzá, nyilván nem véletlenül, addig is a tőle tanult módon gyúrtam Marcit.
Az ő javaslatára mentünk el Pécsre, ahol három pontos achilles-műtétet végeznek Marcus bal lábán remélem immár hamarosan. Új időpontunk még nincs, nem akarok elégedetlenkedni tényleg, azt megértem, ha egy műtétre heteket kell várni, de hogy egy időpontra is... Mindegy, addig is vigyázok a kis hímes tojásomra.
Egy valamiért mégis örültem, hogy március első hetét mégsem Pécsen töltjük: drága kicsi Lackónk első születésnapján itthon lehettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése