2013. szeptember 30., hétfő

Kétszer melegít fel

Vagy háromszor, de az elsőt (hasítás) idén kihagytunk, egy ügyes falunkbéli végezte el helyettünk.



Az utcánkba be van vezetve a gáz, de a házunkba nincs, amin nem is kívánunk változtatni. Elfogatjukagombotésmelegvan lakásból érkezvén, személyes tapasztalat híján, az uram kérdezett, olvasott, számolt, végül rendelt fát és fabrikettet. A behordással már mi végeztünk, méghozzá hárman, mert ekkor először Marci is itt töltötte a hétvégét. Azt hiszem, tetszett, amit látott, legalábbis miután körbeszaladt ezt mondta:
- Szép ház, csinos, tágas. Jó lesz itt nekem.

Hatvan mázsa csertölgyet mozgattunk meg az urammal, ő talicskázott a fakupactól a pinceablakhoz (odafelé a hasábokat, visszafelé a háromévest) én pedig odalent pakoltam fel rakásba. Jó kis edzés, és még napijegyet sem kell venni. Marci amúgy rettentő cuki volt, igazán menedzsermódra áll a munkához. Amelyikünkhöz éppen csatlakozott, azt szóval tartotta, főként azt ecsetelte, hogy mennyit dolgozik, segít is ő. A konkrét munka pedig részéről kimerült egy-egy fakéreg-darab pinceablakon való bedobásában.

Jómunkásemberek
Egy talicska gyerek

A húsz mázsa bükk-brikettet ezen a hétvégét vittük le a pincébe, szintén Marcigyerek aktív közreműködésével. Már értem azokat, akik többszintes ház helyett inkább nagyobb alapterületű földszintest választanak. Ezt a rengetegsok brikettet lépcsőn lehordani nem az a munka volt, amit szívesen ismételnék minden hétvégén.

Gyúrás combra, karra, szériát elfelejtettem számolni
Van még egy nagy rakás hulladékfa is a telken, jó lesz gyújtósnak, azt is felvágatjuk, amint találunk valakit, aki ráér és van körfűrésze.

Magam is alig hiszem, de sikerült rendet tenni az udvaron, a volt tulajdonosok elvitették a rengeteg vasat, rossz hűtőket, tűzhelyeket stb, mi pedig a sittet, avagy a ramatyot, ahogy errefelé mondják. Háromszor fordult a Kamaz, közben végzett némi akaratlan tereprendezést is, erre mi is rásegítettünk Szomszédnéni gereblyéjével, mert amit mi vettünk egy gazdaboltban, fél óra alatt kettétört.

Ezt látom most a konyhából...
ezt pedig a kertből
Végre-végre szívesen nézek végig az udvaron, nincsenek ott azok a borzasztó szemétdombok. Persze a szép udvar elnevezés még nem illik rá, de az előző állapothoz képest valóságos Eldorádó, ahogy a villanyszerelőnk fogalmazott, és igaza volt.

2013. szeptember 27., péntek

A krónikás

az elmúlt hetekben igencsak elhanyagolta feladatát, de csak mert egyéb fontos dolgaira kellett fordítania figyelmét és erejét.

Egyrészt erre:



Nagyon megtisztelő, amikor valaki bizalmába fogad, és részese lehetek élete egyik legfontosabb, és legszebb napjának. Minden esküvő előtt remeg a térdem, nagy felelősség ez...


Másrészt erre:


Otthon egyre több holmink állomásozik már, a házunkat hirtelen lakhatóvá nyilvánítottunk (bár még nem egészen az, de erről majd később), és pikk-pakk be is fogunk költözni.


Itthon is hasonló kép:




Ha van egy csöpp időm, csomagolok, Marci fiam segít, vagy éppen felháborodva közli, hogy keressek magamnak másik dobozt…

2013. szeptember 5., csütörtök

Rágcsálók, már megint

Említettem korábban, hogy nem ápolok nagy barátságot az egerekkel. Legutóbb kiseprűztük a házba betévedt riadtan menekülő cincogót, de persze nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem, a nagy riadalom után végleg elköltözött.
Még nyár elején történt, hogy kiderült, akiktől a házat vettük, tényleg komolyan gondolták, elvisznek minden lomot a melléképületből. Egyik szombaton meg is jelentek, és az urammal csak pakoltak, pakoltak…
A nagy pakolásban egyszer csak kiszaladt egy egér a garázsból, az én uram pedig felfedezni vélte benne korábbi ismerősünket. Aztán megtaláltuk a helyet, ahol vígan éldegélt, a garázsból nyíló kamra (őrület, még kinti kamrám is van, hát nem óriási?) polcain lapátszámra díszelgett az egérpotyadék.
Az én uram a kilakoltatott állatkát óriási fantáziával Jerry-nek nevezte el, és bíztam benne erősen, hogy az üres, kisepert garázsba nem jön már vissza, és főként nem hozza barátait és üzletfeleit.

Augusztusban aztán épp a gép előtt ültem, mikor szólt az én uram, ne sikítsak legyek szíves, de az előbb eliszkolt mellettem egy egér, és beszaladt a lomtár-szobába. A választott hely nevéből egyértelmű, hogy nem fogjuk megtalálni, egyébként is nagyon késő van, feküdjünk le. Megadtuk a lehetőséget a menekülésre, kinyitottuk neki az ablakot, papírdobozokból lépcsőt építettünk oda, aztán rázártuk az ajtót.

Persze nem tudtam aludni (Mert mi van ha átrágja magát/kibújik a kulcslyukon aztán a mi ajtónkon is keresztültör és rágcsálni kezdi a párnát/fülemet?) és eszembe jutott, hogy benn hagytam a lomtárban a lavór vizet, amiben mosogatás után az edényeket öblítettem. Fel is ébresztettem az uramat, hogy szerintem az egér bele fog fulladni.
- Akkor legalább nem kell egérfogót venni – fordult át a másik oldalára.

És lőn, reggel ott úszkált az egérke, de már nem tempózott. Jó nagy füle van, tudtátok?


Szerethetik a portát, mert azóta is láttam egy másik Jerry-t besurranni az összegyűjtött papírzsákok közé. Bár nem jelöltük meg, szóval lehet, hogy az egész rokonság ott korzózik a teraszon.…

2013. szeptember 2., hétfő

Kerti mustra

Mi tagadás, nem töltöttünk sok időt idén a kertben. Nagyjából semennyi időt sem, ha azt nem számítjuk, amit fényképezéssel töltöttem.
Kivéve az előkertet, mert azt rendben tartottam, gyomláltam, öntöztem. Ha ott vagyok, folyton a szemem előtt van, nem vagyok képes hagyni, hogy össze-vissza nőjön benne minden, ami csak helyet talál, mint amikor megvettük. A rózsák jól viselték tavaszi bénázásomat, valamelyik mindig hozott egy-két illatos vagy anélküli virágot. A kertet elárasztani próbáló hajnalkák közül meghagytam néhány, a kerítés tövében nőtt példányt, nagyra nőttek, egész nyáron virágoztak. Már bánom, hogy nem ültettem végig a kerítés mentén, legalább eltakarta volna a rusnya léceket. Tavasszal még le akartuk festeni, aztán rájöttünk, annyira szét van száradva, kár a festékért, időnkért, erőnkért, marad ilyen, amíg ki nem tudjuk cserélni.

a kerítésünk csak innen néz ki jól

Az idei aszály nekünk jól jött, öntözés nélkül nem nőtt semmi, még a gyomok sem, legalább az udvart sem kellett csak egyszer kaszáltatni. Nem mondom, hogy most nem férne rá, de ez még csak az elhanyagolt, de nem a tragikus állapot, azt a pár nagyobbra nőtt, ellenálló gyomnövényt (disznóparéj, parlagfű) kihúzgáltam kézzel. Ami rettenetesen szúrja a szememet az egyre jobban terjedő gyalogakác. Mindenütt felüti a fejét. Vegyszert nem akarunk használni, kiásni pedig most egyáltalán nincs időnk, nem is érdemes a nálam is magasabbra nőtt szúrós példányokkal küzdeni így lombosan. Idén háromszor vágtuk le, de csak annyit értünk el vele, hogy még gyorsabban nő, és terjed a gyökeréről. Azt tervezzük, hogy ha a Jóisten erőt ad (= küld egy vevőt a lakásunkra), még idén körbeásatjuk a házat az alagsor szigetelése végett. Aztán, ha úgyis ott van a munkagép, meddig tart neki kikapni azt a „kis” akácost, nem igaz? Legalábbis a nagyját, a maradékkal pedig megbirkózom majd én.

A kert igazi biotanya, amennyiben nem látott szintetikus vegyszereket évek óta, viszont a fák nem viselték jól a nem-gondoskodást, betegek. Gyümölcs kevés van, ha mégis, érés előtt lehullik, kukacos, rohadt. Hallom, ahogy a fák könyörögnek egy kis törődésért, jövőre felszívom magam, és egyéletem, megkapják.
A barackfáknak kb. kampec, egy-két águk él, de van egy szép kis szilvafa, többféle alma és körtefa, és egy jó nagy kajszifa, amin ugyan nem volt egy darab gyümölcs sem, de Szomszédnéni szerint még tavaly is rendesen termett. Van néhány ribizli bokrunk, szeder és málnatövek, utóbbiak a kipusztulás szélén. Lehangoló látvány, de ahogy a mondás tartja, innen szép nyerni…


S most jöjjenek a képek, amik azt sugallják, az előbb csak kamukáztam, pedig nem. 

Úgy tűnik a birs bírja ha nem törődnek vele, viszonylag sok gyümölcsöt hozott.
páros körte
alma ikrek
A szeder nem tudott beérni,  a bogyók féléretten megsültek
Íme az idei szilva-termés. Kívül hamvas, belül laktak.