2013. szeptember 5., csütörtök

Rágcsálók, már megint

Említettem korábban, hogy nem ápolok nagy barátságot az egerekkel. Legutóbb kiseprűztük a házba betévedt riadtan menekülő cincogót, de persze nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem, a nagy riadalom után végleg elköltözött.
Még nyár elején történt, hogy kiderült, akiktől a házat vettük, tényleg komolyan gondolták, elvisznek minden lomot a melléképületből. Egyik szombaton meg is jelentek, és az urammal csak pakoltak, pakoltak…
A nagy pakolásban egyszer csak kiszaladt egy egér a garázsból, az én uram pedig felfedezni vélte benne korábbi ismerősünket. Aztán megtaláltuk a helyet, ahol vígan éldegélt, a garázsból nyíló kamra (őrület, még kinti kamrám is van, hát nem óriási?) polcain lapátszámra díszelgett az egérpotyadék.
Az én uram a kilakoltatott állatkát óriási fantáziával Jerry-nek nevezte el, és bíztam benne erősen, hogy az üres, kisepert garázsba nem jön már vissza, és főként nem hozza barátait és üzletfeleit.

Augusztusban aztán épp a gép előtt ültem, mikor szólt az én uram, ne sikítsak legyek szíves, de az előbb eliszkolt mellettem egy egér, és beszaladt a lomtár-szobába. A választott hely nevéből egyértelmű, hogy nem fogjuk megtalálni, egyébként is nagyon késő van, feküdjünk le. Megadtuk a lehetőséget a menekülésre, kinyitottuk neki az ablakot, papírdobozokból lépcsőt építettünk oda, aztán rázártuk az ajtót.

Persze nem tudtam aludni (Mert mi van ha átrágja magát/kibújik a kulcslyukon aztán a mi ajtónkon is keresztültör és rágcsálni kezdi a párnát/fülemet?) és eszembe jutott, hogy benn hagytam a lomtárban a lavór vizet, amiben mosogatás után az edényeket öblítettem. Fel is ébresztettem az uramat, hogy szerintem az egér bele fog fulladni.
- Akkor legalább nem kell egérfogót venni – fordult át a másik oldalára.

És lőn, reggel ott úszkált az egérke, de már nem tempózott. Jó nagy füle van, tudtátok?


Szerethetik a portát, mert azóta is láttam egy másik Jerry-t besurranni az összegyűjtött papírzsákok közé. Bár nem jelöltük meg, szóval lehet, hogy az egész rokonság ott korzózik a teraszon.…

2 megjegyzés:

  1. Nálunk is akadtak egerek tavaly - bejöttek a nappaliba :) sikerült elkapkodni őket, reméljük idén nem jelentkeznek! :)

    Megadod az emailcímed? Sajnos nem találtam sehol, küldenék meghívót! :)
    vargaera81@yahoo.com

    VálaszTörlés
  2. Szomszédnéni szerint örüljek az egereknek, mert azt jelenti, hogy nincs patkányunk.
    Most nagyon örülök :))
    Küldtem e-mailt, köszönöm a meghívót:)

    VálaszTörlés