Akinek benti vécéje van, az valaki

idézte az én drága jó uram némileg módosítva Magenheim Júlia egyik maradandó mondatát (3 perc, 47 másodpercnél) miután alig néhány napi utánajárással megtaláltuk a fontos bútordarabot, amit ha beállítunk aprócska mellékhelyiségünkbe még egy ember simán befér mellé (vagyis rá).

Hogy mennyire igaza volt csak az tudja, akinek már kellett szükségében éjjel elemlámpával lebotorkálni a tetőtérből, azután átvergődni a töksötét házon, majd az udvaron előforduló akadályokon – például vadászni induló varangyokon, csigákon és amiket még odaképzeltem – végül nagyon örülni, hogy legalább a kinti illemhelyen van villany.

Furcsa tán, hogy külön bejegyzést szentelek házunk ezen részének, de hónapokig nélkülöztük, végre elkészült, örülünk hát neki.

Időközben a fürdőt is használatba vettük, igaz, hogy a kádon kívül még nincs benne semmi, de legalább lehet takarítani, lehetőleg naponta kétszer, a fehér csempék ilyen fokú koszvonzó képességére nem számítottam.

A minap megéreztek a villanykapcsolók, most öröm van és bódottá’, az uram hétvégén fel is szerelte őket, vége az elemlámpás romantikának, szinte már sajnálom. Marcikám is ujjongott:

- Van villany! Húúúú, fel tud kapcsolódni magától! Köszönöm apa!

Emberem azt mondja, olyan mintha szerverteremben laknánk, éjjel itt is-ott is zöld pöttyök világítanak a falon…

Tesóm szerint viccesen élünk, azt hiszem, azért gondolja így, mert látta, amint egyéb hely nem lévén a padlón térdelve habartam be a krumplifőzeléket. Ez aztán a spiritusz! Bár az új kapcsolók helyett ekkor még csak  falból kilógó kábeleink voltak, nyilván ez sem lendített sokat a komfortérzetén. 

Hát igen…mindenesetre papíron már készen van a konyhánk, és ha az univerzum is úgy akarja, a karácsonyi vacsora talán nem  rezsón készül majd.