napfényes volt, langyos, színes,
vidám és barátságos.
Időnk nagy részét kint töltöttük, rendezkedtünk, Marci
rettentően élvezte, és olyanokat mondott, hogy:
- Bocsánat anya, szaladgálnom
kell!
És szaladgál rengeteget, kint is
bent is, nagyon mozgékony lett az utóbbi időben, persze ahhoz képest, hogy
hemis. Csetlik botlik közben, van már a listán levert térd, csalánba csapott
tenyér, elharapott nyelv, puklis homlok, kicsattant száj. Ugrált még rengeteget
a kinti lépcsőn, már majdnem megtanult páros lábbal elrugaszkodni. Jól is
tette, hogy gyakorolt, ugyanis most éppen nincs lépcsőnk, a házba való bejutást
lövészárkok nehezítik, ami csak akkor lenne még szebb, ha mondjuk esne az eső.
Az ajándék vénasszonyok nyarán
nem nagyon haladtunk odabent, kihasználva a jó időt, igyekeztünk az udvar és a
kert fizimiskáján javítani valamicskét. Kértünk kölcsön egy körfűrészt és
összevágattuk a melléképület mellett éktelenkedő hulladékfa-kupacot. Hozattunk
egy újabb adag tűzifát – remélhetőleg ezzel már csak jövőre kell fűteni – felhasíttattuk,
aztán a hulladék fával együtt behordtuk a fáskamrába. Szép halom lett, már nem
félek a téli hidegtől, korábban aggódtam kicsit azért.
Októberben anyukám itt töltött
egy hetet, akiről kiderült, hogy nyilvánvalóan ember vagyis asszonyfeletti
képességekkel bír, ugyanis kiirtotta az akácbozótot.
Nem is reméltem, hogy ez
még idén megtörténik, és azt sem, hogy jövő tavasszal már veteményezhetek.
Pedig de, mert anyukám az akácos helyét fel is ásta. Az első növények már el is
foglalták helyüket, múlt héten áttelepítettem az előkertből a rózsákat. Még
mindig szigetelünk ugyanis – az építőipar emberei a maguk vállalta határidőket
eléggé nagyvonalúan kezelik - a ház
elejét a héten ásták ki. Gondoltam nincs vesztenivalóm a rózsákkal kapcsolatban,
az átültetést vagy túlélik vagy nem, ám a markoló támadását biztosan nem ússzák
meg meg. Marci lelkesen segített az átültetésben, ahogy mindig, magyarázta,
hogyan ássam ki a gödröket, vagdosta le a felesleges gyökereket, aztán együtt
iszapoltuk be a töveket. Majd átöltöztettem. Ez mondjuk nem meglepő, ahányszor
csak kimegyünk, a ruhái szinte mindig mehetnek a mosásba. Lassan hozzászokom,
nem nehéz.
Anyukám kivágta a bodzabokrokat
is, én szerettem volna megtartani legalább egyet, de leszavazott a többség.
Szomszédbácsi is beszállt a vitába:
- Noooormális?!? Van elég a
határba!
A bodzák tehát mentek, az alattuk
és a hulladékfa-kupac alatt még fellelhető szemetet összegyűjtöttük, ahogy
tehetjük elvisszük a hulladékudvarba és végre-végre leszámolunk ezzel az
örökséggel.
 |
Később anyósom töltött nálunk pár
napot, sokat segített ő is, rendet tettünk a kemenceházban, megpucoltam az
ablakokat, és mivel rosszra fordult az idő elkezdtük a parkettázást.
Dolgos, hasznos hetek vannak hát mögöttünk,
ám mostanra beszorított minket a hideg, a köd és a feltúrt udvar. Kezdődhetnek
a benti munkák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése