2013. október 22., kedd

Kicsi gyerek a nagy házban

- Akkor most hol lakom? – tette fel a kérdést Marci, miután kis lakásunk kulcsait átadtuk az új tulajdonosoknak.

Gyorsan belerázódtunk új életünkbe, a ház még olyan amilyen, ám alvás idő kivételével szinte egész nap kint vagyunk, udvarozunk, boltba megyünk, közben pedig új ismeretségeket kötünk. Szerencsések vagyunk, igazán, csupa kedves ember él körülöttünk. A faluban sok a gyerek, csak ami utcánkban eddig hét (!) olyan családdal ismerkedtünk meg, ahol Marci-korú gyerekek vannak. A séta az utca végén levő kisboltig néha több órás programmá duzzad, mert hozzánk csapódik egy szelíd cica, majd egy-két kiskorú, akik hívnak mondjuk papagáj és fürj tenyészetet nézni, netán lovakat simogatni, vagy egyszerűen csak bogyót szedni a dínóknak, és vonatot tologatni. Ilyenkor állati büszke vagyok a kis városi gyerekemre, aki úgy nyújtózkodik a hatalmas lovak felé, és szalad a baromfik után, és akarja megetetni a disznókat, mintha mindig ezt csinálta volna. Marcink végre nemhogy tudomást vesz a hasonló korú gyerekekről, hanem szívesen játszik velük, és egyre ritkábban csapkod, ha belesétálnak a személyes zónájába. El is kezdtem gondolkodni az eddig halasztott óvoda-témán, de erről írok majd később. Az udvaron is otthonosan jön-megy, a játékai zöme még dobozban van, láthatóan nem hiányoznak neki. Ha kint dolgozunk (fahordás újabb felvonásai, almaszedés, takarítás) ott sertepertél körülöttünk, segít, közben csak mondja, mondja a magáét, meg kell zabálni. Szaladgál rengeteget, lépcsőzik, csúszik, mászik, estére olyan, mint egy kis varacskos, de így van ez jól, hálás vagyok, hogy végre képes rá, és különben is örökölt egy csomó mackónadrágot (többek között) - Köszi, köszi, Heni!-, most legalább (ki)használja őket rendesen.

Múlt héten elkezdtük a pince víz- és hőszigetelését, hoztak egy teherautó sódert, Marci pedig, ha csak teheti szomatikus stimulációban részesíti magát, azaz a sóderben hempereg, két marokkal hurcolássza a kavicsokat ide-oda. KÉT marokkal, figyelmeztetni sem kell rá, sőt mondogatja is nekünk, ő most a bal kezét tanítja, kicsi drágám.
Ebben az istenáldotta időben nem fűtünk napközben, csak este gyújtunk be kicsit, persze Marcigyerek aktív közreműködésével. A kazán elé van készítve egy pizzás doboz, mert:
- Anya, gyere, csücsülj ide mellém, nézni kell a tüzet, hogy lobog!

Szóval egészen csodálatos, ahogy belesimult az új helyzetbe, magától értetődő természetességgel elfogadva azt, minden kényelmetlenségével együtt.
Hittük mi.
Mert rájöttünk ám, hogy nem érzi még magát itt teljesen biztonságban. Ha ketten vagyunk itthon, folyton a sarkamban van, követ mindenhová akár egy kis árnyék, ha kikerülök a látómezejéből, azonnal keres. Régi élete újra felbukkanó szereplőit nagy örömmel fogadja, például a mosógépet, amit Éljen, anya tud mosni! – felkiáltással ölelt és puszilt meg, de hasonlóan repesett a minap felszerelt régi lámpákért is. Anyukám ezt a hetet itt tölti, őt is olyan boldogsággal fogadta, mint talán még sosem. Első este el is mondta neki, hogy szerinte ez a ház nem szép. Majd megbeszélték, hogy csak azért, mert még nincs kész.

Jó lesz csipkedni magunkat.


3 megjegyzés:

  1. Istenem, de drága!!! Az -ő most a bal kezét tanítja- szövegen meg majdnem elsírtam magam, hisz tudom, hogy mekkora dolog, és hogy mennyire szerencsés kisfickó, hogy Ti vagytok a szülei, és mennyire cuki! És nagyon örülök, hogy sínen vagytok házügyileg, le a kalappal előttetek, rengeteg munkátok van benne. És az meg külön szuper, hogy ennyi korabeli van a közelben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gyakran "tanítja" vagy "segít" a bal kezének, megható nagyon. A ház-ügynek nem is látom, annyira messze még a vége, de hát ha minden meglenne azonnal és egyszerűen, mit mesélnénk az unokáinknak, nem igaz? :) Megint van egerünk, őrület!

      Törlés
    2. Lassan akkor lehet, hogy tényleg be kellene szereznetek 1-2 Tomot a Jerry-k ellen. ;)

      Törlés