Burkolás befejezve

Egyelőre.

Eljött a pillanat, amikor nem majd a jövő héten fogják feltenni az ajtók miatt még hiányzó csempéket, hanem „Jóvanna, jövök má, csak ne telefonájjá má”, és egyik reggel megjelent a mester és tanítványa.

Sok a munkájuk, sok telefonálásba fájt az uramnak, hogy jöjjenek, de ha végre itt vannak, tisztán, szépen, pontosan, gyorsan dolgoznak.

Nem utoljára találkoztunk, csak előbb még ki kell találnom, milyen burkolat legyen a konyha falán. Ez sincs most az első helyen, annyi tervezni és tennivaló áll még előttünk.

De az, hogy megint kipipálhattunk a listánkon egy tételt, hihetetlen jó érzéssel tölt el. Kedvet ad a folytatáshoz.

Ezt a képet az uramtól kaptam, miután az apa nélkül cseperedő gyermekünk és a magam sanyarú sorsát részleteztem neki egy este a telefonba.

Az alap nappali járólapból, a virág szára és levele fürdő járólapból, a szirmok kamra járólapból, a virág közepe pedig fürdő fali csempéből készült.

Nekem nagyon kedves, meglesz a helye a nagy házban is.

Ajtók

Nem vagyunk mi ehhez szokva, így igencsak meglepődtünk, mikor kiderült, hogy csudaszép ajtóink határidő előtt egy héttel készen lettek. A beszerelés napjára az uram szabadságot vett ki, ami nála azt jelenti többnyire, hogy rövidnadrágban és otthonról dolgozik. Az ígért időpontban (második piros pont), korán reggel meg is érkeztek a szállítók, délutánra pedig szépült egy nagyot a házunk.

Az uram meg is jegyezte, hogy neki a járólap és az ajtók tetszenek eddig a legjobban. Mondjuk más még nem is nagyon van a házban….

Kilincseink egyelőre nincsenek, a régi ajtókét tettük be ideiglenesen. Aztán majd visszakerülnek a helyükre, mert régi ajtókat nem fogjuk kidobni, a felújítás után az alagsorba kerülnek majd, az ottani roskatag kollégák helyére.

Mivel a házban nincs egyetlen derékszög sem, az ajtósok elvonulta után az én uram még biztos, ami biztos körbeszilózta az ajtófélfákat. Isteni volt utána az itt-ott felbukkanó sziloplaszt-cseppeket eltüntetni falfestés közben, csak mondom.

De végre bent vannak, és gyönyörűek. Nem tudok betelni velük, jövök-megyek, nyitom-csukom, simogatom őket. Még a tetőtérbe vezető ajtó is befért, pont ki lehet nyitni a szűk folyosón anélkül, hogy a falba ütközne (emiatt eléggé be voltam rezelve). Egyre otthonosabb a ház, és egyre nagyobb kedvvel dolgozunk, hogy még inkább az legyen. 

Ajtókép-dömping következik:

Átjáró-burkolat, háttérben a kamra ajtaja

Átjáró az étkezőből a nappaliba, szemben a gyerekszoba, jobbra az előszoba ajtaja.

Igen szűk folyosónkon tetőtér, alagsor, fürdő, szemben wc, jobbra-hátul a kisszoba ajtaja, csak nem látszik.

Az uram mérnök. Kiszámolta. Azért rezgett a léc...

A második képen láthatjátok, hogy vettünk egy nagy levegőt, és nekiálltunk előkészülni a festéshez. 

Az uram szokta mondogatni: 70% előkészület, 30% munka. Van benne valami...

Babóca Katája, apa Toyotája

Csak nézek és ámulok, hogy Marci milyen látványosan fejlődött az utóbbi időben.

Nagyon büszke vagyok rá, és végtelenül hálás. Tudom, másnak természetes, de én még mindig csodaként élek meg egy olyan egyszerű dolgot például, hogy tud járni. Egy évvel ezelőtt éppen csak elindult, most pedig már szalad. Ugyanígy érzek a beszéde kapcsán is. Tavaly ilyenkor egy év aktív TSMT után is csak néhány szót mondott, míg mostanában…:

Marci mesél, a történet elejéről lemaradtam, de úgyis az utolsó mondatban van a lényeg:

- ….belement a pocsolyába, aztán levette a gumicsizmát, ééééééééééés ….. zokniban volt! Bizony!

Apa és fia autóval készülnek valahová. Marci rendezkedik:

- Apa hátraül, Marci vezet. Anya marad otthon.

Barátnémhoz indulunk Gárdonyba, mikor találkozunk az egyik házbeli anyukával.

- Hova mész Marci?

- Katához, vonattal…..a tóhoz. Ő nem Babóca Katája, ő egy másik Kata!

(Aki nem lenne naprakész a pöttömöknek szóló irodalomból, A sárga katica c. Bartos Erika mese szereplőiről van szó)

Apja fia, de mennyire:

- …és megyünk dédimamához  kék vonattal. Keresztapa is ott lakik, abban a lakásban. Keresztapa nem édesapa, édesapának Toyotája van, keresztapának Opelje.

Gyémánt

Errefelé, ahol élni fogunk, a kisgyerekeket gyakran becézik így: gyémánt.

Az én gyémántom fejre esik, aztán a sebére pólójához színben passzoló tapaszt kér. Pózba vágja magát, ha meglátja kezemben a fényképezőgépet, és segít az apjának motort mosni, mert az férfimunka.

Csillog és villog.

Kemence

Mikor először láttuk a házunkat, az ingatlanosnak nem volt kulcsa a melléképület helyiségeihez, így csak a nem éppen tiszta ablakokon lesegettünk befelé. Egyszer csak a fülembe súgta az én uram, hogy ne sikítsak nagyot, de ott az ajtó mögött, az a nagy kormos izé, az szerinte egy kemence. És tényleg!

Aztán jó sokáig nem találkoztunk újra a kemence meg én, hónapok teltek el, mire mienk lett a ház, majd ismét hónapok, mire a volt tulajdonosok a melléképületben állomásozó holmi nagy részét elvitték. Maradt még azért nem kevés elvinni való, de a garázs már tiszta és a kemenceház kulcsa is nálunk van végre.

Nem mondom, hogy eséllyel indulna a kemencék szépségversenyén, és ráfér némi ránctalanítás, de van kemencém, van kemencém, VAN KEMENCÉM!!!!

a kicsi a tűztér, a nagy a füstölő ajtaja

füstölő belülről

Fürdőszoba evolúció

A komfort eddig soha nem érzékelt fokozatán élünk, mert tadaaaam, van meleg vizünk, és tudunk zuhanyozni.

Ezidáig az egyik emeleti szoba sarkát neveztük ki fürdőnek, vödörben hoztuk a vizet a kerti csapból, és kölcsönrezsón illetve az utóbbi időben vízforralóval (mert feltörtünk) melegítettem. 

A vödör után, oh luxus, a rumliban talált, kisikált piros lavórra váltottunk, aztán egy szép nyári napon megjelentek a vizes emberek, hogy befejeznék az emeleti fürdőn a munkát. Ha már ott voltak, véstek kicsit, hogy megnézzék a csövek állapotát is, és kiderült, hogy voltaképpen szívószálak futnak a falban. Gyors helyzetjelentés az uramnak, aztán előkapták a vésőt, és csőcsere.

   

A vágott sebek most is ott éktelenkednek a falban, és fognak is még egy darabig, mert ez a helyiség a fontossági listánkon nincs az első tízben. De legalább muszáj lesz egyszer újraburkolni. Tudniillik olyan csempe volt a falon, amit ugyan nem választottam volna, ám együtt tudtam volna élni vele, mert túl jó volt ahhoz, hogy csak úgy leverjük. Főleg miután találtunk a padláson egy dobozzal még belőle, így a vizesek első tevékenysége során sérült néhány lapot tudtuk volna pótolni. Mindenesetre most emiatt nem fáj a fejünk, lényeg, hogy van víz a házban, mert az uram felszerelte ide a régi kádtöltő csapot, és működik a zuhany is. Igaz, hogy nemcsak ott jön a víz, ahol szerintünk kellene neki, de ne legyünk kukacoskodók. 

A lenti fürdő pedig tovább alakult, beépítették a kádat, és felkerült a falra a radiátor is. Az ajtók berakása után befejezik a csempézést, aztán már csak ki kell fogni az aranyhalat, hogy megvehessük/megépítsük a bútorokat.

A kádon látható alkotás egy törölközővel bevont deszka, amin állva az ablakot csiszoltam és festettem

kádból fényképezve

Tágas, nagy ablakos, szoba-szerű fürdőszobára vágytam, na, ez pont nem olyan, de megpróbáljuk kihozni belőle, amit lehet. Ezért is választottunk fehér csempét, nem burkoltunk plafonig, és a diagonál lerakás is tágítja a teret állítólag. Nagyméretű tükröt teszünk majd fel, a mosógép a tervekkel ellentétben mégiscsak lekerül a pincébe, szóval mindent elkövetünk, ami egy átlagos női magazin lakberendezős cikkeiből összeollózható.

A legkisebb helyiség méretével nagyon nem vagyok kibékülve, rettenetesen szűk, és nem fér el még egy egészen kicsi kézmosó sem. 

Szomszédos a fürdőszobával, így nincs messze a mosdó, de azért mégis. Sajnos nem tudtuk megnagyobbítani, túl nagy költséggel járt volna az a pár centi. Egyetlen előnye van, az ember nem hagyhatja el magát, ha felszednék húsz- harminc kilót, tutira beszorulnék…

Padlót fogtunk

az árajánlattól, amit az egykori nappali, most két háló csaphornyos parkettájának felújításáról kaptunk. A parkettás ember körülnézett, fújt egyet, majd azzal indította a mondókáját, hogy ő a helyünkben biztosan nem költene erre. Ennyit. Sok helyen kellene pótolni, az évekig tartó kandallós fűtés nem használt neki, meg is volt égve itt-ott, egy helyen megázott, mozgott, nyikorgott, és persze az építkezés sem lendített az állapotán. Azt pedig ugyan már csak a felszedés után láttam, de rengeteg hamu is bement alá. Így aztán bármennyire tetszett és szerettük volna rendbe hozatni, győzött a Harpagon-énünk, és a szalagparketta mellett döntöttünk.

A múlt hetem nemcsak a csiszolásról szólt hát, hanem a parketta felszedéséről és a pincébe való lehordásáról is. A ragasztó alig tartotta, szinte egyben jött fel az egész, sokszor nem is kellett használnom a vésőt-kalapácsot, puszta kézzel is szét tudtam szedni. Jó nagy halom lett belőle lent a pincében, még szépen fel kell pakolni rakásba, majd pihenésképpen egyszer megcsinálom.

A parketta felszedése egy újabb nem várt tételt hozott magával, nevezetesen betonozhattunk ismét. A tölgyparketta jóval vastagabb volt a lamináltnál, és még így is vékonyabb egy-két milliméterrel a szomszédos járólapokkal borított helyiségnél. Múlt héten jött hát három barnára sült, izmos, még az instant kávémat is megdicsérő férfiú, és világraszóló aljzatot varázsoltak a két hálóba. 

Nagyon szerettem őket azért, mert vigyáztak az útjukba kerülő padlóra, hullámkartonból utat raktak maguknak, arra csöpögjön a padlopon, ha egyáltalán.

Vagy csak hallották már hírét az uramnak, akinek ha választani kellene a járólapok és köztem, nem biztos, hogy én nyernék… 

a vetélytárs