Két éves nagyfiú

A szülinap kicsit kapkodósabbra sikerült mint szerettem volna, de nagyon szép volt a malőrök ellenére is. Még tavaly elhatároztuk, hogy Marci minden születésnapján elutazunk a szülővárosába, nos ez idén tolódik kicsit, tekintettel arra, hogy szombaton egy nagyon kedves pár esküvőjét fotóztunk, vasárnap pedig a nagy napon kocsiban ülés helyett igazi tortás, ajándékos bulit szerettem volna. Aztán telefonált a tesóm, hogy nem tudnak jönni, mert Zalán belázasodott. Anyának pedig, aki szombaton vigyázott Mókira, míg mi a lagziban voltunk, kicsivel dél után indult a vonata, amivel még el tudta érni az utolsó buszt világvégi kis falunkba.

Vasárnap reggelre maradt a torta díszítése, anya már előző este megsütötte a lapokat Móni receptje szerint. A tortát étcsokival vontam be, és saját készítésű fondanttal díszítettem. Tömény cukor, szerintem egyáltalán nem finom, de Marcinak ízlett, ha nem vesszük el előle, villámgyorsan leeszegette volna az összes szivecskét a tortáról. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy még ha csak apróságok is, de olyan ajándékokkal is meglepjem szeretteimet, amiben saját kezem munkája is benne van. Marci szülinapjára hetekkel ezelőtt elkezdtem gyűjteni az ötleteket. Nem kevesebbet terveztem, mint egy tavat horgászbottal és halakkal. Utóbbiakat stilizált formában nem nehéz megvarrni, mondjuk filcből, de úgy gondoltam, minek csinálnám egyszerűen, ha bonyolultan is lehet, és mint tudjuk, aki guglizik, az talál. Az uram pedig vállalta a mágneses pecabot elkészítését.

Forrás

Anyukámtól pedig egyensúlyfejlesztő futómotort kapott. Az uram talált rá, és nagyon sokat vár tőle. Szerintem kicsit korai még, de úgy látszik Marci szerint nem az. Bár alig ér le róla a lába, és kicsit bizonytalan még, de kitartóan próbálkozik. Ugye nem kell mondanom, hogy a motor színe nem a véletlen műve? És azt sem, hogy rövidesen Kawasaki felirat kerül rá…

Mikor felvágtam a tortát, kiderült az, amit igazából sejtettünk már anyuval: a tészta nyers maradt. Pedig tíz perccel tovább sütötte a receptben írtaknál. Jaj, nagyon sajnáltam azt a fél liter jó kis zabtejet és az utolsó üveg ribizlilekváromat, amit krém helyett a lapokra kentünk. Gyorsan kellett cselekedni, a gyerkő nagyon nyammogott már, ezért felkatonáztam pár kajszibarackot, és belekevertem a maradék csokimázba. Pár fondant szivecske a tetejére és voila. Egy csepp sem veszett kárba.

Isten éltessen, drága kicsi kincsem!