2016. február 7., vasárnap

Éjszakai műszak


Pacsirta vagy bagoly?- kérdezik a női magazinok roppant izgalmas tesztjei, és miután kitöltjük, rájövünk, hogy jéééé hát tényleg. 
Ami engem illet, ha hagynának azt hiszem bagoly lennék eredendően, de mivel nem hagynak kénytelen voltam valami hibriddé válni. Pacsiragoly. 

Talán egyetemista koromban kezdődött, hogy rájöttem, éjjel a kollégiumban csönd van (katolikus koliban laktam, semmi buli, semmi ivászat, semmi pasizás, legalábbis a falakon belül) lehet tanulni, kijárkálni a konyhába sajtos pirítóst készíteni, négykor lefeküdni, tizenegyig aludni. Vagy ha korábban van órám, üveges tekintettel bámulni az előadót. Annyira jól ment, hogy barátnémmal a műanyaggyárban is éjszakai műszakot vállaltunk, azért jobban fizetett a Meló-Diák, 150 Ft-os órabérért 12 órát álltam a szalag mellett, hajnal felé kicsit már félrebeszéltem. 

Ma már nem beszélek félre, és egészen jól letornáztam az alvásigényemet öt óra alá egy Julcsi-etetéssel megszakítva. Ha tartósan ennél is kevesebb jut, morcos leszek és türelmetlen. Valószínűleg rosszul zsonglőrködöm az órákkal, mert akárhogy igyekszem, a legtöbb lényeges munkához -főzés, mosás, vasalás, befőzés, varrás, ésatöbbi - este tízkor kezdek hozzá. 

Azért vannak különösen emlékezetes éjjeli kalandjaim, például azon a szombaton, mikor megtudtuk, hogy Julcsi megszületett, éppen a melléképület ajtóit festettem. Nyilvánvaló volt, ha most nem fejezem be, még hónapokig nem fogom, ezért aztán reflektorfényben mázoltam késő éjjelig, aztán ruhácskákat rendeztem, míg rám nem virradt. 

Az izgalomtól még zombulni is elfelejtettem, még szerencse, mert hát nem mindegy, az ember lánya milyennek látja először az anyját.

Itt épp az apját nézi, de tőlem sem ijedt meg

Azt sem felejtem el, mikor a homokozót készítette az uram szintén kivilágítva, 

Nem is értem, hogy sikerült vízszintbe hozni

de említhetném a levendulaültetést fejlámpával, vagy a terasz gyors ráncfelvarrását, ajtó- ablak- falfestést. Egy-két balszerencsés éjjel repkedő ízeltlábú beleragadt a festékbe, de most kivételesen nem számított, szülinapomra úgyis új ablakokat kapok.

A minap megint csak hajnalig fent voltunk, mert véget ért a magunknak kiutalt éves pihenő, és ünnepélyesen ismét belecsaptunk az építkezésbe. Az idei első nagy falat a tetőcsere lesz, de előtte még végezni akartunk minden nagy kosszal, sittel járó munkával a tetőtérben, szobák egybenyitása, falépítés, fürdőben csempe leverése, vakolás,betonozás. A tetőtérben eddig kényelmes káosz uralkodott, és mikor a kivitelező szólt, hogy jövő hét helyett már másnap reggel tudnak kezdeni, sikíthatnékom támadt. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy két szobát ki tudunk üríteni úgy, hogy utána még be tudjunk lépni a többibe. De ismeritek a mondást, nincs az a megrakott szekér, amire nem fér még fel.

Elmúlt tíz óra...főzök egy teát, bekapcsolok egy hatvanas évekbeli propaganda-filmet - Felmegyek a miniszterhez például - hátra van még egy utolsó simítás Marci jelmezén, majd neki állok sütit sütni a farsangra. Idén nem extrázok, nem készítek sünöket zizi tüskékkel, sem gyümölcstálat mint tavaly, csak sütök egy kis házi ropit,(így meglesz Lackó reggelije is) és csokis linzert. Utóbbit a karácsonyról megmaradt cukorgyöngyökkel díszítem a partihangulat kedvéért. Szeretem az ilyen éjszakákat...

8 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter, végigolvastalak. Gratulálok a vállalástokhoz, minden téren. Sokat hallgatok műsorokat fiatal szülőkkel, én már nem sokon csodálkozom. Vannak ritka jó emberek, közéjük tartoztok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy, hogy ezt gondolod, de hidd el, mi az urammal teljesen átlagos emberek vagyunk (azaz mostanában én a kelleténél hamarabb dobom el a fedőt...), csak a gyerekeink édesebbek sokkal az átlagnál :))

      Törlés
  2. Nem semmi, amit csináltok, a gyerekeket is beleértem, az építkezést is, nem is értem hogy bírod.
    Pihenj többet!
    :-)
    ha tudsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok kávéval :)) A pihenést határozatlan időre elhalasztjuk, ha minden jól megy, jövő héten indul a móka a melléképület tetejének leszedésével, hamarosan téglaszín hódfarkak alatt írom a blogot :)

      Törlés
  3. Hajrá! :)
    Mi jövőre tervezzük ugyanezt!

    Ölellek:
    Era, aki szintén éjszakai bagoly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon vidám dolog lesz, érzem! :) Hittem is, nem is, hogy a héten kezdünk, így őszintén meglepődtem, mikor ma reggel hétkor megjelentek négyen plusz egy teherautónyi gerenda...

      Törlés
  4. "Kicsit" lemaradtam az seményekről! :) Visszaolvasás folyamatban (van mit). :) Julcsi gyönyörű Gratulálok! :)

    VálaszTörlés