2016. február 22., hétfő

Tavaszt érzek




Érdekes az időjárás mifelénk. Nagyjából november végén bekacsintott kicsit a tavasz, kibújtak az első hóvirágok, vígan virágzott az oroszlánszáj és a viola. Majd januárban végre lett egy kis tél, jó kis mínuszokkal, havazással, hatalmas szánkózásokkal, hóban hempergéssel, pirosra csípett manóorrokkal. 

Szerintem mi vagyunk az egyetlenek a faluban akik az udvarról is eltolták a havat...muszáj volt, ha ki akartunk állni a garázsból 

Aztán ismét egy kis tavasz, még több lett a hóvirág, feléledtek a kertben mindenfelé kikelt apró virágú árvácskák, rólunk is lekerült a télikabát. 

Délutáni fények a konyhaablakból

De pár nap után vettük is vissza, napi három hólapátolással igyekeztem edzeni nemlétező karizmaimat, hempergés, szánkózás, stb. Aztán megint tavasz, egy kis ősz, mostanában pedig eső, eső, eső. De legalább tavaszi.




A hóvirágok lassan elköszönnek, a krókuszok váltják őket, a legbátrabbak a sárgák, a lila bimbók még csak itt-ott látszanak, a fehérek váratnak még magukra. 



Ősszel a fűbe is ültettem vagy harminc krókuszhagymát, ez a terület ellentétben a virágoskerttel, már kora tavasszal fürdik a napfényben, szóval már színes foltoknak kellene örülnöm, de sajnos egy sem bújt ki, nem tudom mi lehet az oka. Elég tragikus minőségű a földünk eredendően is, sovány, kavicsos, aztán a csatornaásás, pinceszigetelés során még jól meg is bolygattuk, az előttünk itt lakók meg isten tudja milyen löttyöket tartalmazó kannákat, hordókat tároltak az udvaron, kupakkal vagy anélkül. 

Például a virágoskert felső részén alig marad meg valami, elpusztultak a harangvirágok, a nőszirmok, a kiirthatatlannak hitt sásliliom vegetált, a szomszédnénitől tavaly kapott öt gyönyörű díszhagymából csak kettő bújt ki, ő azt mondja pont erre a részre folyt a legtöbb cucc. Az árvácskák úgy néz ki, szeretik az olajos földet, szinte szőnyegként borítják a területet.

Kavicsot szednek, amiket aztán a zsebükben felejtenek...

Sajnos gyakran esik az eső, ha éppen nem, mire felszárad annyira a föld, hogy rá lehetne menni, újra rákezdi. Pedig de mennék már, olyan jó lenne kapirgálni kicsit, no meg gyomlálni is kellene, az enyhe idő nemcsak a virágokat csalogatta elő. 

Szeretem figyelni, ahogy éled a kert, egyre több nárcisz, tulipán hajtás töri át a földet, megjelentek a tavaly ültetett jácintok is. 





Egyik kedvenc időszakom ez. Minden csupa ígéret.

A kert szépen alakítja önmagát, az árvácskán kívül mindenfelé megjelentek az aprócska harangláb hajtások, sok-sok kis gyűszűvirág, egynyári lángvirág és nefelejcs növénykét is látok. Csillagfürtöt sajnos csak keveset fedeztem fel, majd veszek néhány palántát, ahogy évelő szarkalábat is, nem nagyon szeretnek nálam, de olyan szépek, muszáj még próbálkoznom velük. Ahogy nézem legalább húsz levendulabokrot is kell még vennem, a tavaly késő tavasszal kiültetett palántákra korán jött a kánikula, én meg amilyen zseni vagyok, nem locsoltam őket, mert hát a levendula nem szereti a vizet....a béna kertész igyekszik a maga kárán tanulni, és bár a tavalyi kertecske sem volt éppen csúnya, idén azért szebbet szeretnék.

Tavaly júniusban
A tavasz a házba is belopakodott a Lidl-ből származó jácintok és tulipánok képében, és ha nem láttátok még a Kik tavasz dekorációit, nézzetek körül, nagyon helyes dolgok kaphatók, mérsékelt áron. Az uram szerint nagyon gáz, de  még porcelán nyulakat is vettem... húsvéti dekorációnak szánom.





Ki ne maradjanak kertem télen-nyáron viruló legszebbjei:

Elviseli ha fotózzák

Nehezen vagy egyáltalán nem viseli el, ha fotózzák
Nem álltak meg, nekem van villám kezem
Még mindig csak mosolyog
Még akkor is, ha simogatás címén a homlokát vakargatják.

9 megjegyzés:

  1. A levendulákkal annak idején én is így jártam...Van egy alginit nevű "föld", a virágföldetekre terítve esetleg megteremhetnek benne növények. Sárvár körül bányásszák, annak idején azt akartunk mi is venni. Aztán elmaradt, meg bele is jöttem a kertészkedésbe, földjavításba, máig tanulom. Aranyosak a gyermekfotóid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen olvastam a blogodon, megnyugtató a tudat, hogy más is jár hasonló cipőben :) Köszönöm a tippet az alginitről, rákerestem, Nagyvázsonyban bányásszák,forgalmazzák. Ki fogom próbálni!

      Törlés
  2. Nekem is a tavasz a kedvencem! Imádom! :) A gyerekek csodaszépek! <3

    VálaszTörlés
  3. szia, épp ezt fogalmaztam meg én is: gyönyörűek!!

    VálaszTörlés
  4. Juj, de sok szép minden. Jó már látni ezeket a tavaszi képeket, ráadásul jó fotós is vagy, így hatványozottan. Neekem is a tavasz a legkedvesebb.

    VálaszTörlés
  5. Juj, de sok szép minden. Jó már látni ezeket a tavaszi képeket, ráadásul jó fotós is vagy, így hatványozottan. Neekem is a tavasz a legkedvesebb.

    VálaszTörlés