2014. július 14., hétfő

Beach house


Hát, mit mondjak, tudunk élni!
Napfény, fehér homok, és még reptéri illetéket sem kell fizetni. Igazából csak a tenger hiányzik, amit őszintén szólva nem bánok, májusban eléggé meggyűlt a bajunk vele. 
Homokozó a ház előtt...
és a teraszon
Mikor tegnap délután leszakadt az ég - Jaj, anya, vészhelyzet van! Dörög az ég! - és Marcival az ablakból néztük, hogy az esőfüggönyön át alig látszik Szomszédbácsi tíz méterre levő háza, elég szokatlan volt nem arra gondolni, vajon mennyi víz folyik most a ház alá, vagy a köré ásott lövészárkokba, mert hogy már azok sincsenek. Tényleg, még nem is írtam az udvar szanaszét túrásáról, hát az tényleg borzasztóan nézett ki, és a teljesítménytúra naponta többször keresztülvergődni a földhányásokon, nem is hittem el igazán, hogy egyszer vége lesz. Majd írok egy know how-t a pinceszigetelésről, mert olyan sokáig tartott, hogy volt időm túlképezni magam.

Eredetileg úgy terveztük, hogy haladunk szépen logikusan, tetőcsere, ablakcsere, szigetelés, aztán majd egyszer kicseréljük  kerítést, bevakoljuk a melléképületet és a végén térkövezünk az udvaron. Nos, a májusi vízözön hatására újraterveztünk, és egyébként is elegünk volt már abból, hogy az udvarunk egy trágyadomb, deszkatákolmányon egyensúlyozok ki a gyerekekkel az utcára, no és az sem volt mellékes szempont, hogy túl voltunk egy télen, és kiderült, a vastag falak elég jól szigetelnek, az ablakokon sem fütyül be a szél, és a tetővel is tudunk még együtt élni pár évig. 

A porta adottságairól minden lényegeset elmondok azzal, hogy domboldali, nincs rajta egy négyzetméter vízszintes hely, és az előző tulaj Nivával járt. Mi  viszont nem, és az időjárás+Niva létrehozta terepviszonyok miatt nem is tudtunk beállni a garázsba. 

Elsőként a régi, rossz kerítést távolítottuk el, ami nem is volt annyira egyszerű feladat, a kőkemény, nyers, helyben száradt és másfél méterre leásott akácoszlopok nem adták könnyen magukat. Az új kerítéslábazatra szükség volt a szintezéshez, ez el is készült, ahogy az új betonoszlopok is, a mezőket -léc vagy kovácsolt vas lesz, még nem tudjuk- majd akkor fogjuk felszerelni, ha a pénztárcánk engedi. A haszonkerttől is elválasztottuk az udvart, itt is alap-oszlopszinten állunk, de léckerítés lesz majd egyszer.

A munkálatok előtti hívogató utcafront
Udvarunk a kert felől
Az esővíz elvezetése volt a legfontosabb feladat, hisz itt egy nagyobb eső mindent visz, praktikus is legyen, meg esztétikus is. Mindez igényelt némi ásást, jött a markoló és Pista bá', ahogy Marci hívja, és megvolt a látnivaló, járműbolond gyermekem esténként napokig az ablakban lógott. Az urammal sem nagyon találkoztunk személyesen, miután hazajött a munkából, beállt Pista mellé segédmunkásnak, de legalább őt is nézhettük az ablakból.
A víz útja szépen ki lett csövezve, méghozzá úgy, hogy a melléképületről összegyűjthető legyen locsolóvíznek a kertbe.

Megrendeltük a térkövet - a legegyszerűbb szürke hasábkövet választottuk-, ezután érkezett Józsi, aki úgy néz ki, mint egy hajléktalan Mikulás, és egyik cigit szívja a másik után, de a szakmáját nagyon érti, és gondolkodik is, csak az időkalkulációval áll hadilábon, bár előző tapasztalatainknak köszönhetően már nem is hittük el igazán a két hét alatt odakenjük jóslatot. Józsiéknak meggyűlt a baja az udvarral, amit ha egyenesbe hoznak, eltűnnének a pinceablakok, és az épületekkel, ahol nincs két ajtó, ami egy szinten lenne, és az urammal, aki továbbra is nagyon precíz. Még jó, hogy Józsi szereti a kihívásokat, és szerinte emberem nem is nehéz eset.

Végül is jól haladt a munka, ha nem is két hét alatt, de befejezték. Jelen pillanatban folyami homok borítja a 220 négyzetmétert, amit mi is és az eső is szorgalmasan söprögetünk a közökbe. Az eső valahogy hatékonyabban dolgozik, de nem elég alapos, bizonyára nem ismeri még az uramat, pedig tudhatná, nála nem létezik az az opció, hogy itt-ott kihagyunk egy rést! 

Mostani állapot
A végeredmény elég megrázó, legalábbis nekem, nehezen barátkozom meg ezzel a hatalmas nemzöld felülettel. Egyébként ha az lett volna a szempont, hogy nekünk mi tetszik igazán, két terméskő csík vezetne most a garázshoz a fűben. De valószínűleg rövid idő alatt kimosta volna az eső. Jó lesz ez így, majd megszokom, és azt hiszem záporról-záporra egyre jobban megszeretem.

2 megjegyzés:

  1. Már egyszer írtam, de valahol elveszett...
    Nem lesz ennyire komor ha a szomszéd ház előtti részt bevirágosítjátok, nyugi! Egyébként meg szuperul lehet rajta motorozni...Belegondoltam, mégsem, tiszta anyapara ezzel a lejtéssel. Az urad meg inkább legyen precíz, mint nem. Az enyém is az, csak neki marha sok idő kell a rajthoz.. Amihez a székely ember hozzákezd az már félig kész van. Tartja a mondás is és ő is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, nagyon várom azt az állapotot. Már tudom, mit szeretnék, és a fejemben nagyon szépen néz ki az egész.Levendula, dália, rózsa...a tavaszi virágszőnyeg már biztos, két zsák tulipán-, nárcisz- és liliomhagyma vár a kamrában.
      Marci fütyül az én paráimra, biciklizik, futkározik, és esik rajta akkorákat, hogy csak nézek. A babakocsit sem nehéz tolni, csak elengedem a tetején...jó, csak viccelek, bár Marci szerint meg kellene próbálni :))

      Törlés