Nagyjából ezzel a jelszóval
vágtunk neki két szobánk parkettázásának, még valamikor ősz végén, de mert
roppant naprakész vagyok, csak most osztom meg az élményeket azzal, aki még
erre téved. Egyébként a hallgatás oka semmi más, mint hogy totálisan el lettem
vágva a virtuális világtól, a rendelkezésemre álló mobilnet sztrájkba lépett,
hol volt, hol nem, de inkább az utóbbi. Aztán múlt héten végre fölragyogott a
nap, fúúú, lett internetem, fúúú, gyors, akár a szél, simán tudok filmeket is
nézni rajta, fúúú, hogy tudtam élni eddig nélküle?
Visszatérve a parkettára, egészen
csúnyákat gondoltam az eladólányról, aki a napfényes októberben szemrebbenés
nélkül állította, hogy a padló, amit kiválasztottunk, úgy van elkészítve, hogy
minden lap pontosan passzol egymáshoz, a rajta levő minta csodásan folytatódik
a következőn. Mondjuk, mi meg elhittük, ezért nekünk is jár a pont.
Azt mondják, laminált padlót a
hülye is bárki le tud rakni, méghozzá pillanatok alatt. Nos a bárkit alá
tudom támasztani, még nekünk is sikerült, ám alig negyven négyzetméter felület
két teljes nap (nem munkanap!) alatt történő lepadlózása nem nevezhető éppen
villámgyorsnak még akkor sem, ha a szobánként nem csak négy sarokkal kellett
megküzdenünk.
A két napból legalább egyet elvett a mintájában folytatódó lapok
megkeresése, mert bizony baromira nem folytatódtak – nekem jutott a feladat, és
néha csak az ötödik-hatodik csomag felbontásával találtam meg a megfelelőt,
mindezt egy háromévessel súlyosbítva, aki csúszási és ugrási gyakorlatokat
végzett a véres verejtékkel megkeresett lapok között.
Egyetlen egyszer álltam csak a
sírás szélén, mikor jelezte az én uram, hogy a hűdeminőségi lapoknak bizony
hasa van, vagyis a sokadik sort már nem tudjuk összepattintani, most mi a fenét
csináljunk. Aztán kiderült, nem a padló a bűnös, hanem a fal, az egész házban
nincs egyetlen derékszög sem, és egyetlen egyenes fal sem, ám ha padlót nem
toljuk rá a falra, a keletkező, változatos szélességű rés a szegőléccel
szépecskén eltakarható.
Mindenesetre az eredmény
szerintünk nagyon szép lett, bár nincs még teljesen kész, a szegőléceket az
uram ugyan felrakta, de még nem ragasztotta le. Pedig kellene, ha nem akarjuk,
hogy Marci apránként mindet felszedegesse. Néhány héttel később minőségi
tesztet is végeztünk, Marcigyerek két pohár vizet borított a szépséges padlóra,
gondosan úgy elhelyezve, hogy a felszedett szegőléc helyén be tudjon folyni a lapok
alá is. Jelentem, kiállta a próbát.
Egész más érzés így bemenni a
szobákba, hogy nem a betonon lépegetünk. És mennyivel melegebb van!
Nagy lendülettel el is foglaltuk
a szobákat, fokozatosan leszivárogtunk az emeletről, a kisebbiket berendeztük
hálónak (=az uram összeütött bútorlapokból valami ágyféleséget), a másik még
szerelő-tároló-kupiszoba. Itt állomásoztak hetekig a konyánk felső szekrényei
is, melyek tegnap kerültek fel (végre, végre, végre!) a végleges helyükre. De
erről majd legközelebb. Izgultok, mi? :p
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése