2014. január 20., hétfő

Kezdjük el, aztán majd meglátjuk

Nagyjából ezzel a jelszóval vágtunk neki két szobánk parkettázásának, még valamikor ősz végén, de mert roppant naprakész vagyok, csak most osztom meg az élményeket azzal, aki még erre téved. Egyébként a hallgatás oka semmi más, mint hogy totálisan el lettem vágva a virtuális világtól, a rendelkezésemre álló mobilnet sztrájkba lépett, hol volt, hol nem, de inkább az utóbbi. Aztán múlt héten végre fölragyogott a nap, fúúú, lett internetem, fúúú, gyors, akár a szél, simán tudok filmeket is nézni rajta, fúúú, hogy tudtam élni eddig nélküle?

Visszatérve a parkettára, egészen csúnyákat gondoltam az eladólányról, aki a napfényes októberben szemrebbenés nélkül állította, hogy a padló, amit kiválasztottunk, úgy van elkészítve, hogy minden lap pontosan passzol egymáshoz, a rajta levő minta csodásan folytatódik a következőn. Mondjuk, mi meg elhittük, ezért nekünk is jár a pont.

Azt mondják, laminált padlót a hülye is bárki le tud rakni, méghozzá pillanatok alatt. Nos a bárkit alá tudom támasztani, még nekünk is sikerült, ám alig negyven négyzetméter felület két teljes nap (nem munkanap!) alatt történő lepadlózása nem nevezhető éppen villámgyorsnak még akkor sem, ha a szobánként nem csak négy sarokkal kellett megküzdenünk. 



A két napból legalább egyet elvett a mintájában folytatódó lapok megkeresése, mert bizony baromira nem folytatódtak – nekem jutott a feladat, és néha csak az ötödik-hatodik csomag felbontásával találtam meg a megfelelőt, mindezt egy háromévessel súlyosbítva, aki csúszási és ugrási gyakorlatokat végzett a véres verejtékkel megkeresett lapok között.

Egyetlen egyszer álltam csak a sírás szélén, mikor jelezte az én uram, hogy a hűdeminőségi lapoknak bizony hasa van, vagyis a sokadik sort már nem tudjuk összepattintani, most mi a fenét csináljunk. Aztán kiderült, nem a padló a bűnös, hanem a fal, az egész házban nincs egyetlen derékszög sem, és egyetlen egyenes fal sem, ám ha padlót nem toljuk rá a falra, a keletkező, változatos szélességű rés a szegőléccel szépecskén eltakarható.



Mindenesetre az eredmény szerintünk nagyon szép lett, bár nincs még teljesen kész, a szegőléceket az uram ugyan felrakta, de még nem ragasztotta le. Pedig kellene, ha nem akarjuk, hogy Marci apránként mindet felszedegesse. Néhány héttel később minőségi tesztet is végeztünk, Marcigyerek két pohár vizet borított a szépséges padlóra, gondosan úgy elhelyezve, hogy a felszedett szegőléc helyén be tudjon folyni a lapok alá is. Jelentem, kiállta a próbát.



Egész más érzés így bemenni a szobákba, hogy nem a betonon lépegetünk. És mennyivel melegebb van!


Nagy lendülettel el is foglaltuk a szobákat, fokozatosan leszivárogtunk az emeletről, a kisebbiket berendeztük hálónak (=az uram összeütött bútorlapokból valami ágyféleséget), a másik még szerelő-tároló-kupiszoba. Itt állomásoztak hetekig a konyánk felső szekrényei is, melyek tegnap kerültek fel (végre, végre, végre!) a végleges helyükre. De erről majd legközelebb. Izgultok, mi? :p

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése