2013. október 14., hétfő

És színeztük újra...

Visszatekintek kicsit, úgy augusztus közepéig, ekkor nyaraltunk az urammal. Úgy történt a nyaralás, hogy  emberem kivett néhány nap szabit, azaz csak napi pár órát volt a fülén a telefonja munkaügyben, és csak egy délutánt töltött az egyik kollégája nálunk szintén munkaügyben, de mindeközben befejeztük a csiszolást valamint kifestettük az egész házat. 



Tudtátok, hogy sötétben a falat elemlámpával oldalról megvilágítva (= surlófénnyel) lehet legjobban azonosítani a glettelési hibákat? Nos, én már tudom…

Ekkorra már nagyon el voltunk fáradva, nem is fizikailag, inkább lelkileg. Én már nem is tudom, mióta csak csiszoltam (Marcink két hétig nyaralt a nagymamáknál, én a faluban), először ablakot, aztán falat, aminek az eredménye csak abban látszott, hogy mindig és hihetetlenül koszos voltam tetőtől talpig. A kopott ablakkeretek csak még kopottabbak lettek, sógorom mondta is, ugyan minek ezt lefesteni, hagyjuk így, az antikolás menő, még az Ikeában is felárat kérnek érte.

Izmos karomon nem traktoros, hanem festékpor adta csiszolós-barnaság 

Ráment pár nap, mire az összes ablakot, és a bejárati ajtót lefestettem, igaz ekkor már okosabb voltam, és nem követem el minden hibát, amit ilyenkor elkövethet az ember, és amiket rendre el is követtem a kamrapolcok festésekor. 

Árnyék-mázoló
Most már használtam alapozót, ecset mellett dolgoztam hengerrel is (szebb lett a felület, és nem is folyt meg a festék), megvártam, míg rendesen megszáradnak a vékony rétegben felhordott egyes rétegek (három kellett, mire eltűnt a depis-barna eredeti szín), és fényes helyett selyemfényű zománcfestékkel dolgoztam. Igen szép lett a végeredmény, főleg ahhoz képest, hogy először festettem ablakot életemben. Még szebb lett volna, ha gletteljük is a hibákat, de erre már végképp sajnáltuk az időt, pénzt, hiszen jövőre úgyis nyílászáró-csere vár a házra. 

Minden fehér lett hát, és nekünk tetszik. Nagyon tetszik. Szabad préda a gyerekmancsoknak.

Kórház hangulat a konyhában...

...és a nappaliban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése