Hát, attól tartok e tekintetben sem leszek a játszótér bezzeganyája, akinek a gyereke már kívülről tudja a Mondókáskönyvet. Mert Marci nem hajlandó beszélni. Pontosabban be nem áll a szája és nagyonis beszél, csak éppen a maga módján.
Folyamatosan hadovál Marcinyelven, ami időnként erősen emlékeztet R2-D2 pittyegésére a Csillagok háborújából. A magyarul történő komunikációt csupán néhány kifejezésre korlátozza, és ezzel, nomeg igencsak kifejező pantomimjátékkal tökéletesen megérteti magát.
Baba – gyerekek, emberek, mostanában állatok is. Ha pl. állatos könyvet nézegetünk, és megkérem, hogy nevezze meg az adott állatot, összehúzza a szemöldökét, gondolkodik erősen, majd diadalmasan rávágja: baba!
Vauvau – kutya. Azért érdekes, mert soha nem neveztük a kutyát vauvau-nak, kizárólag kutyának, mégis ezt használja.
Hoppá, bamm – ezzel kommentálja, ha leejt(ek) valamit, megbotlok, csattanást, koppanást, durranást hall (a szilveszteri, már délután elkezdődő petárda őrületben különösen vicces volt a kis visszhang…)
Adom! – akkor is használja, ha kér valamit, és akkor is, ha ő akar nekem adni valamit (pl. mikor teregetéskor adogatja a zoknikat).
Kabe! – Neeeem, nem az, amire gondoltok, hanem bármely egyéb cselekvésre történő felszólítás. Eredetileg a karácsonyi fények bekapcsolását kérte így, majd adaptálta minden másra.
Apa, anya – apát gyakran, anyát ritkán használja, mondjuk, ha kivételesen magamra zárom a fürdő ajtaját, és ő is be akar jönni.
Ezen kívül van még egy csomó szó, amit kimondott egyszer, és azóta sem. Hónapok óta nem bővült a szókincse, és eszében sincs utánozni például. Pelenkázás közben gyakran kéri, hogy reptessem meg az ágya fölött lógó filcpillangókat, és énekeljem a kedvenc lepkés dalát.
-Kabe! (és mutat a lepkékre)
-Repüljenek a lepkék? Igen?
-Kabe!
-Nem értem, mit kérsz. Azt szeretnéd, hogy repüljenek a lepkék?
-Kabe!
-Mondd: lepke!
-Kabe!
-Lepke!
-Kabe!
.
.
És így tovább, amíg végül fel nem adom.
A megértéssel nincs baj, felismeri a tárgyakat (kérésre rámutat), kéréseimet (odaviszi, bepakolja, ráteszi stb) jobbára teljesíti.
Nagyon érdekesnek találom, hogy a „nem” szót még soha nem ejtette ki, pedig az első szavak közé tartozik általában. Tény, hogy mi is ritkán használjuk, nem szeretnénk ha folyton tilalmak között kellene lavíroznia, ha rosszban sántikál inkább figyelemeltereléssel próbálkozunk. De ebből nem vonnék le azért nagyon mély következtetéseket.
Arra jutottam, hogy aggódtam már eleget, emiatt kivételesen nem fogok (még). Úgy érzem, itthon megkap mindent, ami a beszédfejlődéséhez szükséges, szakemberhez fordulni ráérünk egyelőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése