amikor egészséges gyerekkel rendelkező anyukáknak leesik, hogy Marci másként fejlődik a szokásosnál.
Legutóbb is: elkéstünk az úszásról, én rohangálok az öltözőben, Manó üldögél a járókában, Másikanyuka láthatóan fiatalabb, kapaszkodva lépegetni tudó kislánya éppen készül Marcus fejére rálépni.
Én hülye, mosolyogva odaszólok: Óvatosan Kiscsillag, tudod, Marci még nem tud felállni, és arrébb menni.
Másikanyuka rögtön lecsap: Mennyi idős?
Én: 15 hónapos (mondhatnám, hogy csak tíz, simán elhinné, de nem mondom)
Másikanyuka: Ééééérdekes, hogy mekkora különbségek vannak a gyerekek között, az én kicsikém már blablablablabla
Erre én nem, nem fogom be azt a nagy számat, és intézem el egy mosollyal, had örüljön az ügyes kislányának, nem zárom le a tirádát azzal, hogy a világ ilyen színes, hanem elmondom, hogy Marci beteg (ezt a szót használva, a fenébe is: BETEG). Érdeklődik, a miértekről, (itt már észbe kapok és erősen szűröm a mondókámat), a kezelésekről, a végén pedig összegzi, hogy: Jaj, te szegény, nem irigyellek! (pedig tehetnéd :p)
Másikanyukát nem hibáztatom, csak az éngyerekemügyesebbokosabbgyorsabb verseny aktív résztvevője, és csekély empátiával bír. Nekem viszont tudnom illenék, hogy a szavaknak mekkora erejük van. Marci okos, már nagyon sok mindent ért, nem szabad betegségtudatot ültetnem el benne. Jól nézne ki, ha pont nekem köszönhetően érezné kevesebbnek magát a többieknél. Ő, aki annyit dolgozik, a fejlődéséért, hogy egy felnőttnek is becsületére válna. Muszáj kezelnem ezeket a helyzeteket, sajnos edzéslehetőségben nincs hiány….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése