2014. március 4., kedd

Itt vannak az idegenek!

És annyira otthon érzik magukat, hogy az űrhajókat rögvest fel is ragasztották. A mennyezetre.

Sosem hittem volna, hogy az én uram valaha is kimond egy ilyen mondatot:
- Hű, ez a lámpa annyira tetszik nekem, vegyük meg!
Sokkal inkább ilyesmire számítottam:
- Válaszd ki, amit szeretnél, aztán majd én felfúrom!

Az igazság az, hogy engem a lámpakérdés eléggé hidegen hagyott, sokkal inkább érdekelt, hogy betonosak a szobák, hogy még nincs mosdónk vagy éppen konyhánk. Ezek mellett teljesen másodlagosnak tűnt, hogy csupasz izzók lógnak a plafonról, végülis világítottak, és ez nekem elég volt.
Életem párját viszont borzasztóan zavarta a lámpahiány, és nagy energiákat fektetett a keresgélésbe. Aztán megint csak úgy esett, hogy financiális korlátainkkal szembesülve leszálltunk a földre, és ekkor egy jelentős akció keretében utánunk kiabált ez a lámpacsalád. 



Nem mondom, hogy nem tudnék szebbet elképzelni - pl. szerintem a fürdőbe nagyon illene egy klasszikus kristály(utánzat) csillár-, ám emberem ragaszkodott az ufólámpához, mondván, nem akarja folyton lefejelni a belógós búrákat. Hát, mondott valamit, mindketten jó magasra nőttünk, és a gipszkartonnal egyenesített mennyezet miatt a belmagasság az egész házban kisebb kicsit az átlagnál.
Így aztán két nagy ufó figyel a nappali-konyhában, három kisebb az étkezőben, folyosón, fürdőben, és jutott egy a legkisebb helyiségbe is, bár ez utóbbit még a régi lakásból hoztuk, és tán nem véletlen, hogy már tíz éve is ezt választottuk. Ha dizájn-szempontból nem is mennénk át egy lakberendezői vizsgán, világítás ügyileg sikerült nagyon praktikus döntést hoznunk, ufóink egyenletesen, zavaró árnyékok nélkül, erősen, egyszóval remekül világítanak.

Majd elfelejtettem, vannak már kilincseink is! Eljátszottuk a két mérleg - és nekem még az aszcendensem is az, ójaj- ha kilincset keres című több hónapos szappanoperát, ami végül ilyen szépségeket eredményezett.




Mit ne mondjak, alakulunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése