2013. december 2., hétfő

Piros lufi

Az utóbbi hónapokban egyre többször tették fel nekem ismerősök és ismeretlenek a kérdést, amit nyilván minden három év körüli gyereket nevelő szülőnek kétnaponta nekiszegeznek:
- És? Mikor megy már oviba?
Aztán ugyanilyen gyakran okoztam meglepetést a kérdezőknek, rövid válaszommal, miszerint nem megy. Egyelőre legalábbis.

Nem osztom a nézetet, hogy egy ilyen idős gyereknek feltétlenül intézményesülnie kell, és ha nem jár óvodába, nem fog megfelelően szocializálódni, nem lesznek barátai, nem tud felkészülni az iskolára, nem veszik fel majd az egyetemre…
Úgy éreztem, Marci nem alkalmas még arra, hogy napi több órára közösségbe vigyem, a viselkedése olyan babás volt még nyáron, idegenek nem értették jól a beszédét, és féltem attól, hogy nem kapja meg azt az odafigyelést, amire neki szüksége van, egy átlagos háromévesnek pedig nem. Pl. a supináció hiánya miatt nem tud kivinni egy tányért, levenni a nadrágját, vagy éppen megtartani magát a vécén. Legyen itthon velem még egy évet, aztán majd meglátjuk.

Aztán ideköltöztünk, egy, a gólya által sokat látogatott utcába, és az én fiam, aki eddig legfeljebb figyelte a többi gyerek játékát, de nem csatlakozott, egyszerre nagyot nyitott a többiek felé. Csak pislogtam, mikor hosszú-hosszú ideig játszott az éppen sorra kerülő kis kollégával, bújócskáztak, beszélgettek, rohangáltak, gyűjtögettek, szövetkeztek, ahogy illik.
A beszéde is nagyot fejlődött mióta itt lakunk, már idegenek is jól megértik, a gyerekek pedig remekül.

Érdeklődtem a helyi ovi felől, és nagyon szimpatikus dolgokat hallottam. Mondjuk nem is voltak nagy elvárásaim az intézmény felé, pusztán az, hogy fogadják el és szeressék a gyerekemet.
Megtudtam, hogy az itteni óvoda integrált, aminek nagyon örültem, egyrészt mert Marci sem átlagos, másrészt esélyt ad arra, hogy az ide járt gyerekek könnyebben és jobban tudják majd elfogadni és kezelni azt, hogy nem vagyunk egyformák. Másrészről minden csoport vegyes korosztályú, ami szerintünk Marcira nézve megint csak előnyös.
Egy alternatív pedagógiájú, a közeli városban levő óvoda is benne volt a kalapban, de a fentieken kívül még egy fontos érv szólt a helyi ovi mellett: maga az utcánk, az itteni gyerekek, akik nemhogy egy óvodába járnak, de többségük ugyanazon csoportba is. A három csoport nagycsoportosai pedig a majdani első osztály tagjai lesznek. Vagyis itt minden esély megvan egy egymást jól ismerő, elfogadó baráti közösség kialakulására, hogy úgy éreztük az urammal, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy kiemeljük innen Marcit, még ha a másik óvoda pedagógiája közelebb is áll a szívünkhöz.

De még mindezek után sem rohantunk volna beiratkozni, ha nem megyünk el a Mozgásvizsgálóba, ahol felvilágosítottak, Marci akkor kaphat OEP-támogatotta fejlesztést, ha óvodába jár. Emellett pedig a Marcit vizsgáló pszichológus szerint is igen jót tenne neki már a kortárs közösség. Fel is hívta az ottani gyógytornász az óvodavezetőt, aki elmondta, persze várják Marcit, de csak szeptembertől. Most nincs hely.
Gondoltam, futok én is egy kört, másnap elballagtunk az utca végére (az óvoda tíz perc gyalog, még Marci-tempóban is, újabb plusz pont), vezető néni picit fellélegzett, hogy Marci nem sérült „annyira”, januártól mehetne is, ha valaki visszalép, mondjuk gyermeke nem lesz addigra szobatiszta.
Aztán pár nappal később felhívott, hogy megüresedett egy hely, és ha gondoljuk, jövő héten kezdhet Marci, méghozzá pont abban a csoportban, ahol az utcabeli apróságok tömörülnek.

Kicsi fiam első hetét zárta az óvodában.  Hímzett piros lufi a mesepárnán, a törölközőn, öröm és várakozás a kicsi arcon, könnyek csak az én szememben. Kedden két órán át én is ott ücsörögtem a sarokban egyedül, Marcim ismerkedett, szerdán mondták, menjek haza nyugodtan, hívnak ha kellek, nem kellettem. Csütörtökön, pénteken már ott is ebédelt. Az egyik kislány odajött hozzám, megsimogatta a karom, hagyjam ott Marcit nyugodtan, majd ő vigyáz rá. Nem aggódom hát.
Szerintem nem lenne gond az alvással sem, de ebéd után elhozom, itthon alszik egyet, aztán a délután a tornáé, Dévény + aktív torna kedv és lehetőség szerint.


Rugalmas, simulékony kicsi lélek. Büszke vagyok rá nagyon. Nagyon-nagyon.


4 megjegyzés:

  1. Büszke is lehetsz rá! Sok barátot kívánok Marcinak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Remélem,megtalálja a helyét.

      Törlés
  2. Nagyon örülök Nektek, annyira jó volt olvasni a soraid, hogy teljesen feltöltődtem! Júúúúj, és a karsimogatós kislány... <3 Asszem a leányzómnak erőteljes konkurenciája akadt... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre ne aggódj, csak az egyik óvónéni rajong a seprűpillás szemeiért. Bár múltkoriban emlegetett egy Marikát, aki szép és babája van... :)

      Törlés