– gondolta Nyúl, mikor kisebbik fiókája egy különlegesen nagy hányás után matricává
változott, a nagyobbik pedig igen súlyos lábujjsérülést szenvedett, olyan súlyosat,
amivel csak a kanapén fetrengeni, visítani, és nyávogni lehet. Aztán valahogy
mégis rendbe jött annyira, hogy el tudtak menni az apjával lovagolni, márpedig a lovak
köztudottan kiváló terapeuták. Szellő egyenesen doktorálhatna
nyúlfinyugtatásból, olyannyira sikerült, hogy a fájós lábujjú legény kis híján
elaludt a nyeregben.
Hazaérve a Nyúl felvetette, tán
építeni kellene egy fészket, hátha pottyan bele némi meglepetés. Marcigyerek
totálisan elfeledve fájós lábujját rohant füvet szedni, és nem ám csak úgy
kézzel, hanem egyenesen ollóval!
- A Nyuszi nagyon boldog lesz, ha
ollóval vágom a füvet neki. Boldog lesz? Igen? Szerintem boldog lesz. Most nem
érek rá, anya, dolgom van. Puszi!
Hát így.
 |
| még jó, hogy nem nyírtuk le a füvet |
 |
| fészekrakó |
A kisebbik nyúlfióka nyilván nem olvasta
a Suttogót, és esze ágában sem volt az Édes Álom szakaszba lépni, hogy a Nyúl
némi Énidőhöz jusson. Ehelyett inkább kiabált becsülettel, míg anyja ölbe nem
vette, el nem ringatta. Míg a család másik fele délutáni pihenőre tért, ők
ketten bóklásztak a kertben, megnézték a szépen kelő zöldeket, a komposztdombot
meg a gilisztákat. A nyúlfióka el is szenderedett egészen addig, míg a Nyúl
kimérte a húsvéti kalács hozzávalóit, aztán ismét rázendített. Az újabb kerti
körök utáni csendes öt percben anyjának sikerült bedagasztania a kalácsot, és
már mehetett ismét babafeneket cipelni, és az aztamindenit-nél cifrábbakat
gondolni. Nem tudott szabadulni az
érzéstől, hogy őt most jól palira veszik, miközben a gyerekecske mosolyogva
alvó arcát figyelte, ám amint felvetődött benne a gondolat, hogy beteszi a
babakocsiba, máris nyíltak azok a kék gombszemek. Üldögéltek hát a
pinceszigetelésen a soron következő evés idejéig, aztán a csemete csak
nyeldekelt nagyokat, miközben mindkét keze foglalt lévén a Nyúl szívószállal
itta a betevő kávéját.
Végefelé járt a délután, a fészek
pedig még mindig üres volt, a Nyúl kezdett nyugtalankodni. Jóllakott gyermekét
rábízta egy zenélő bababódítóra, ő pedig a napsütötte fészket sebtiben
áttelepítette egy árnyékos részre, majd megtöltötte mindenféle jósággal.
Beszaladt újra életet lehelni a zenélős bébiszitterbe, aztán nyalábolhatta fel
újból a fészket, mert az ég egyszerre feketére változott. Jobb ötlete nem lévén
betette a teraszra, vagyis annak helyére, mivel pár hete elbontották, így a mocskos fallal, földes alappal
remek hátteret biztosított a fészekfosztogató képekhez, de legalább nem ázott
meg senki.
Megfonta a kalácsot, másodszor
nem kelesztette, már nem volt rá idő, ennek folyományaként a végeredmény éppen
beleillett a ronda, de legalább finom kategóriába.
 |
| majd legközelebb |
Végül Lackógyereket is
sikerült elaltatnia, majd ébredt a nagyobbik.
- Ha jön a Nyuszi, leveszi a
gumicsizmát, az esőkabátot, összecsukja az esernyőt. Holnap meglocsolom anyát,
apát és a nyuszit, jó? Nézzük meg gyorsan a fészket!
A cikcakk ollónak örült
leginkább, még vacsora közben is szorongatta. A csokinyulat megölelgette,
elringatta, lefektette.
- Hagyjad békén, had aludjon.
Majd ha felébred, megeszem…
Ez a sors, kolléga.
