Fejlesztőeszközök otthonról - nemezgombóc

Emlékeztek a MIndenTUdó HÁZtartás c. műsorra? Gyerekkoromban ment a királyi tévében, egyfajta kreatív műsor volt, gumicsizmát fújtak le kályhaezüsttel, farmernadrágból varrtak táskát, ilyesmi. No, itt hallottam először a nemezelésről, konkrétan nemezlabdát készítettek az egyik epizódban.

Szokásomhoz híven, nem hamarkodtam el a megvalósítást, de annál jobban sikerült, remek kis csapatépítés, bal kéz-megdolgoztatás vált belőle.

Az elkészült labdák időközben kámforrá váltak, talán egy alaposabb takarítás alkalmával előkerülnek. Mindenesetre folytatás következik, gombócból soha nem elég.

Kiszabadult

Igen, pontosan ilyen érzésem van mostanában: Marci kiszabadult, a saját teste tartotta eddig bezárva. Azt hittük, ő egy szemlélődő, lustácska, lassú gyermek. Tévedtünk.

Mióta megtanult járni, szinte hétről hétre meglep minket valamivel. Pár hete egyszer csak feltolta a popsiját és felállt. Először segítség és kapaszkodás nélkül.

Szabadban lelkesen bóklászik, minden apróságot megvizsgál, de ha itthon vagyunk, fel-le szaladgál a lakásban, és provokál minket, hogy kergetőzzünk.

Rendszeresen feladatokat talál ki magának, aztán csak gyakorol és gyakorol. Olyan érdekes látni, ahogy stimulálja, edzi önmagát. Például gyakran futkos körbe-körbe, elszédülök, ha csak nézem, és tudom, hogy ez mennyire fontos az idegrendszere fejlődésének. Egyik kedvenc játéka, hogy nekifutásból az ágyára vetődik, vagy lefekszik a szőnyegen és gurul fel-alá, sőt bukfencezni is próbál. Imádja a lejtőket, babakocsi-feljárókat, félórákat menetel fel-alá rajtuk. Ha egy olyan mászókát vagy kerítést találunk, amin meg tud kapaszkodni, alig lehet levakarni róla, csak lóg, guggol-feláll, és ha segítünk, fel is mászik, két kézzel kapaszkodva.

Az itthoni tornát sikerült úgy beépíteni a mindennapokba, hogy kötelesség helyett sokkal inkább játékká vált. Igaz ennek az ára, hogy lényegesen hosszabb ideig tart, és néhány plüss alapú lény is bukfencezik, ugrál, billeg és dobál, de igencsak vidám hangulatban telik ilyenkor az idő. Főleg, hogy Marci minden lehetséges alkalommal megszökik, elbújik, a lényeknek pedig meg kell találniuk, aztán a levegőbe dobálniuk. Kezdek vállasodni.

Nagyon tisztában van a korlátaival, pár centinél magasabb fel-lelépésnek nem indul neki, inkább kéri a segítségemet. Legutóbb mintegy véletlenül sikerült egyedül lelépnie egy alacsonyabb padkáról. Ezután kb. ötvenszer megismételte a mutatványt, nem is akárhogy. Fölállt a padkára és számolt: hét, nyolc, egy, rajta! Aztán ugrás. Végül természetesen megtapsolta magát.

Jönnek szépen az új szavak is, jobbára főnevek. Jelenleg pontosan 91 szót használ rendszeresen (igen, számolom, listám is van), néha kétszavas mondatokat. Továbbra is rengeteget beszél Macinyelven, mi kiválóan megértjük, idegenek már kevésbé.  Ugyanakkor mindent, egészen bonyolult kéréseket is megért már, és hogy extrákat is említsek, megmutatja a motor részeit, számos autótípust megismer, párat meg is nevez, az uram nem kis büszkeségére.

Ezek után kicsit elszomorít, ha másoknak csak a negatívum tűnik fel. Legutóbb is tornán, őszinte sajnálattal a hangjában kérdezte az egyik anyuka: „Hogy bírod, nem félsz?” Egy óvodapedagógus barátnőm pedig azt találta mondani, hogy ő mindig le lesz maradva a többiektől.

Nos, ezt én nem gondolom így. Mégis miben lesz lemaradva? Hogy nem tud fára mászni? Vagy esetleg később is sántítani fog? Ez akkora tragédia? Azután a jövő, az elégedett élet csak az adottságokon múlik vajon? A nevelés, a családi háttér mit sem számít?

Befolyásolni fogja a jövőjét, ha kétévesen nem beszél tisztán, és mondatokban? Még ha valóban „gyengébb” lesz az átlagnál, a sikeres élet záloga vajon a jeles bizonyítvány lenne? És mi a siker? Diplomák, nyelvvizsgák, felelős pozíció, nagy autó, sok pénz?

Köszönöm, remekül bírom, és nem, egyáltalán nem félek. A célunk, hogy Marci elégedett, boldog ember legyen, aki nem sodródik, és tisztában van az önmaga és környezete iránti felelősséggel. Még az is lehet, hogy a szó ma általánosan elfogadott jelentése szerint nem lesz sikeres.  És tudjátok mit? Évekig dolgoztam ilyen siker-emberek között, még kedveltem is őket, de azt az életet nem kívánom a gyerekemnek…

Isten patikája

Régen elment már Piroska néni, akinél gyerekkoromban a kiskályha és a konyhaszekrény között üldögélve gyakran olvasgattam Maria Treben Egészség Isten patikájából c.  könyvét. Fenntartásaim voltak ugyan arról, hogy minden bajra nő gyógyír az árokparton, de volt pár ötlet, amit ’majd, ha nagy leszek’ ki fogok próbálni.

Megadtam a módját, vártam pár évet, de most, hogy az uram munkahelye elkezdett erősen emlékeztetni egy SZTK rendelőre, mondtam neki, idén bizony nem veszünk semmiféle őszi kehesség elleni tablettás/poros/megivós szert, sem pedig multivitaminokat dobozszámra. Ő csak mosolygott, míg le nem nyelte az első kanál fokhagymás mézet, aztán szólt, hogy inkább találjak ki valami mást.

Nálunk a házi patika négy pilléren nyugszik: hagyma, méz, gyógyteák, illóolajok. Ezeket variálom, egy kis ezt-azt hozzáadva.

Fokhagymás méz: 10 dkg mézhez egy fej fokhagymát számítok, ameddig van kedvem, lereszelem a gerezdeket, utána szeletelem. Azonnal fogyasztható, de ekkor még elég csípős, pár nap múlva kevésbé intenzív az íze. Marci minden további nélkül lenyeli, sőt elrágcsálja a szeleteket, és szerintem is finom.

Citromos, gyömbéres, ánizsos méz: A kerületi újságban láttam, ott csak citromszeleteket tettek a mézbe.

Bio citromot vettem a piacon, mivel a citrusfélék érzékenyek a gombás megbetegedésekre, ezért szüretelés után a nem-bio példányok növényvédő-fürdőt kapnak. A vegyszert alapos mosással sem lehet eltávolítani, és bár csak kis mennyiség marad rajtuk, kis mennyiségű mérget sem szeretnénk megenni. A citromlelőhely melletti üzletben gyömbért is találtam, és belebotlottam egyik kedvenc fűszerembe, a csillagánizsba. Egész olcsón adták, cserébe egyetlen teljesen ép csillag sem volt a zacskóban, de az illata! Mennyei!

Három citromot és egy kb.  hüvelyknyi gyömbért vékonyan felszeleteltem, négy szem csillagánizzsal befőttes üvegbe tömködtem, és mézzel felöntöttem. Pár nap múlva fogyasztható, nagyon finom lé képződik, lehet tenni teába, gyümölcslébe, vagy magában kanalazva.

látványnak sem utolsó

Gyógyteák: bodza, hársfavirág, menta, citromfű, csalán, kamilla. Egyenként vagy keverve, mikor milyen kedvem van, Marcinak mézzel, mi ízesítés nélkül szoktuk inni. Nagyon olcsón, 2-300 Ft-ért lehet kapni zacskós kiszerelésben, filtereset soha nem veszek.

Gyömbértea: 2-3 centis gyömbérdarabot megpucolok, felszeletelek, és egy liter vízben 10 percig főzöm. Leszűröm, és azonnal fogyasztható, akár ízesítés nélkül. Elég csípős, de biztosan átmelegít.

Kedvencem a hagymahéj-tea: 1 evőkanál cukrot/mézet karamellizálok, majd felöntöm fél liter vízzel. 2-3 hagyma barna héját+2-3 réteg belső fehér húsát teszem bele, főzöm 2 percig, majd állni hagyom 10 percig. Lehet bele mézet, citromot tenni, de anélkül is egészen finom. A sok "felesleges" hagymát pedig krumplival , rozmaringgal sütőben vacsorára megsütöm. Finom, otthon-illatú.

A hagyma önmagában is gyógyszer ilyenkor, gyakran esszük nyersen, főzve, sütve. Most, hogy Marci megfázott, a szobájába tettem héjastól feldarabolva egy tányérral, segít a bedugult orrocskának, csökkenti a köhögést.

Illóolajok: Jó pár üveggel sorakoznak már a fürdőszobában, használom fertőtlenítéshez, házi kencékhez, hangulatjavításhoz, és persze „gyógyításhoz”. Utóbbihoz főleg kakukkfű, eukaliptusz, levendula, és citrom illót. Csepegtetem őket a zsebkendőre, párnára, főleg az eukaliptuszt, mert tisztíccsa ’zorrunkat. 

Készítettem egy orrkenőcsöt is: két evőkanál kakaóvajat (Maria Treben azt hiszem, disznózsírt használt) gőzön felolvasztottam, tettem hozzá 5-5 cseppet eukaliptusz, levendula, és kakukkfű illóból.

Illókat a drogériákban megszokottnál sokkal olcsóbban be lehet szerezni a patikákban. Aki teheti, vidéken nézelődjön, anyu például fele áron vette meg ugyanazt az illót az otthoni patikában, mint én egy budapestiben.

Ha fáj a torkom, egy bögre vízhez, egy-két teáskanál sót teszek, azzal szoktam gargarizálni. Tényleg használ, és biztosan nagyon vicces is, mert Marci közben majd megszakad a nevetéstől.

Patikából lándzsás útifű-szirupot vettem, persze ezt is el lehet készíteni házilag, és jövőre el is fogom. Mivel addigra lesz egy közúttól távol eső kertünk két fenyőfával, fenyőrügy szirupot is fogok készíteni, így lesz teljes a repertoár.

A fentiek nyilván nem jelentik azt, hogy mostantól aztán gyógyszer nem érhet a szánkhoz. Nem szeretem a végleteket, ha szükséges, elmegyünk orvoshoz, és be is szedjük a pirulákat. De egy szimpla megfázás esetén teljesen felesleges teletömködni a szervezetünket szintetikus szerekkel.

Jó egészséget mindenkinek! 

Családi állapotok

Marci legóból épít, néhány elemet egymásra rak, és megnevezi a figurákat:

-          Anya

-          Apa

-          Baba

-          Aaaandi

-          Béka

Andi (Marci DSGM terapeutája) nagyon örült, mikor elmondtam neki, hogy szegről-végről már a családhoz tartozik.  

Béla, a béka pedig mostanában nagy kedvenc, az esti mesék állandó főszereplője, tegnap éppen motort vásárolt, aztán mégis úgy döntött, inkább villamossal indul a városba, és ha jól emlékszem, még egy fogmosás is lezajlott valahol…

Fel a fejjel, anya!

Úgy érzem, mostanában kicsivel több van rajtam, mint amennyit elbírok, ilyenkor törvényszerű, ha az ember rídogál egy sort a telefonba az urának. Az édes jó ember pedig meg akar vigasztalni, és küld egy képet. 

akkoriban Hurvinyeknek hívtuk

Házi tejföl, túró, friss sajt

Írtam már korábban a nagy sikert arató joghurt kísérletemről. Azóta nem is veszünk boltit, csak ha véletlenül nem marad a sajátunkból „oltóanyag”. Nagy kedvet kaptam a házi tejtermék-készítéshez, ezért múlt vasárnap öt liter tejet vettem a piacon, mert voltak terveim…

Egy literből a szokásos joghurt készült, amihez oltás előtt most már adok egy teáskanál mézet, úgy jobban ízlik a családnak.

Két literből pedig túrót és tejfölt készítettem a következőképpen:

A tejet felforraltam, majd a félretettem, hogy megaludjon. Harmadnap a tetejéről óvatosan le lehet szedni az összegyűlt tejfölt. Az alvadékot aztán lassan melegíteni kezdtem, vigyázva, hogy ne törjem össze a kavargatással. Nem kell forralni, mikor gyöngyözni kezdett addig kóstolgattam, míg elérte szerintem a megszokott túró állagot. Ezután egyből le lehet szűrni, vagy hagyni kihűlni a savóban, ez esetben savanykásabb lesz az íze. Én hagytam kihűlni, szép és finom lett.

tejföl és túró

amivé átlényegültek

a zsűri elnöke

A házi friss sajt, vagy ahogy Indiában hívják: paneer, receptjét az egyik kedvenc szakácskönyvemből (Kerttől a konyháig) vettem.

A maradék két liter tejet felforraltam, majd kanalanként friss citromlevet adtam hozzá, minden kanál után óvatosan megkevertem. A hatodik kanál után ítéltem úgy hogy már különvált a kicsapódott fehérje a savótól. Ekkor textilpelenkán át leszűrtem, majd a pelenkás sajtot présbe raktam. No, ez nem volt valami professzionális, rátettem egy tányért, abba pedig egy nagy folyami kavicsot, ami ajtókitámasztóként funkcionál nálunk.

Pár óra alatt kész is volt. Mivel semmilyen ízesítőt nem használtam, paneer enyhe tej-ízű lett, állaga tömör, kicsit gumis.

Aznap este még elszaladtam a boltba, ahol szembejött velem egy fűszeres sajtkockák nevű termék, nem éppen pénztárcabarát árért. No, gondoltam, ilyet én is tudok, aztán összeszedtem, amim csak volt otthon: a friss sajtomat, lila hagymát, bazsalikomot, rozmaringot, majorannát, az egészet összekevertem, üvegekbe töltöttem, és felöntöttem annyi olíva olajjal, hogy ellepje. Szép lett, kíváncsi vagyok az ízére is, adok neki egy hetet, aztán sütök mellé rozsos kiflit, és megkóstoljuk.

ünneplőben

Szerettem volna még ordát is készíteni, ezért az összegyűjtött savót elkezdtem felfőzni. Ekkor kellett volna kiválnia az ordának, de nem tette. Mindegy, nem voltam bánatos, a savót még mindig fel lehet használni kenyérsütéshez például.

És most nézzük a kemény anyagiakat. Az öt liter tejet ezer forintért vettem, ebből készült majd’ egy liter joghurt (mire le akartam mérni, az uram jól megdézsmálta), és egészen pontosan 287g sajt, 130g tejföl, és 471g túró. Azt hiszem, jól jártam.

A nettó munka összesen pedig nem volt több mint 15 perc, a tudat pedig, hogy mindezt én magam készítettem, megfizethetetlen. 

Születésnapok

Szeret engem az uram...

Nemrégiben volt a születésnapom. Emberem ilyenkor mindig kitalál nekem valami meglepetést. Idén kedves üzeneteket hordozó apró cetlik bújócskáztak velem, jártamban-keltemben találtam rájuk szanaszét a lakásban. Némelyek apró csokikon tanyáztak, mások csak úgy magukban, 

például itt:

 vagy itt:

Nem kevés cetli várta, hogy megtaláljam. Két nap kellett, mire mindannyian előkerültek. Mind a harmincöt.

És én is szeretem...

Emberem szívesen teázik reggelente. A születésnapja két héttel az enyém előtt volt, ez alkalomból Otthon teát készítettem neki. Az ötletet Virágnál találtam, a filterekbe gyógynövényeket kevertem (bodza, hársfavirág, citromfű, borsmenta). Hobbiboltokban kapható papírmasé dobozt festettem be akrilfestékkel, és az októberi Praktika magazinhoz mellékelt decoupage ívből kivágott elemekkel díszítettem.

Teázás közben sem fog unatkozni, olvasgathatja a filter által tolmácsolt üzeneteket.

Csoportos torna

Immár három hete járunk, kezdem látni, miről is szól ez, miért fontos, hogy részt vegyünk valami ilyesmin, és a véleményem is alakulóban.

Első alkalommal egyedül voltunk (a többi gyerek betegeskedett), ami nagyon jó véletlennek bizonyult, mivel így a terapeuta megismerhette Marcit, már amennyire egy óra alatt lehetséges. Több dolgot furcsállottam ekkor.

Először azt, hogy bár egy évig ugyanezen intézménybe jártunk egyéni terápiára, semmit nem tudott Marciról, úgy építette fel az akadálypályát, hogy azt sem tudta, mi a baja. Nem értem, miért nem kommunikálnak a kollégák, nem „készül fel” valamennyire egy gyerekből, és nem hiszem, hogy egy hemis, vagy egy figyelemproblémás gyereknek ugyanazok a gyakorlatok szükségesek.

Másodszor pedig, mikor a többi majdani csoporttársról érdeklődtem, kiderült, hogy csupán korban hasonlítanak Marcira. Van, aki azért jár, mert az anyukája szerint túl aktív, nehezen koncentrál, keveset beszél, más ügyetlenebbül mozog az átlagnál, megint másnak semmi baja, csak a mozgás kedvéért jönnek.

Hm, hm. Ráncolgattam a homlokomat, biztos, hogy jó helyen vagyunk? Ugyanakkor a terapeuta szimpatikus volt, tetszett, ahogy Marcival bánt, jók voltak a gyakorlatok, és a sok eszköz, amelyek itthoni használatához sok hely, és még több pénz kellene.

Nyár óta Manó nem tornázik  itthon, vagyis dehogynem, a mindennapokban rengeteget, csak – Na, akkor most elvégezzük ezt a gyakorlatsort! - módon nem. Kértem a gyógytornászt, hogy segítsen összeállítani egy feladatsort itthonra, amit következő alkalomra meg is ígért.

A második óra, nincs ezen mit szépíteni, borzalmas volt. Négy gyerek, négy anyuka, hangzavar, visítás, Marci a többieket figyelte, én sem tudtam koncentrálni, nem hallottam a saját hangomat. Az egyik anyuka viselkedése rendkívül irritált, ötpercenként várta/kérte a gyógytornász igazolását, miszerint gyermeke szuper, rengeteget fejlődött, egyenesen a legügyesebb a csoportban.

Az óra végén a feladat: babzsákot két kézzel megfogni, fej fölé emelni, két kézzel eldobni. Marci segítség nélkül csak megfogni tudta, felemelni, pláne eldobni nem, ezért nagyokat nevetve dobta el jobb kézzel. Túlpörgött anyuka gyermeke pedig utánozta, szintén fél kézzel dobott. Nehezen türtőztettem magam, hogy ne szóljak be, de megálltam, amikor túlpörgött anyuka így kommentált: „Attól, hogy más rosszul csinálja, neked még jól kell csinálni!” Ugyan, b+, hogy a viharba tudná két kézzel dobni, ha egyszerűen még nem képes rá?

Az i-n az volt a pont, hogy a gyógytornász nem állított össze otthoni feladatsort, elfelejtette…

Hazafelé eldöntöttem, adok még egy hónapot a csoportnak, ha továbbra is úgy érzem, nem nekünk való, keresek más lehetőséget.

A harmadik alkalommal csak hárman voltunk, túlpörgött anyuka nem jött, egy új kisfiú érkezett, egy másik a múlt hétről volt ismerős. A hangulat egészen más. Csak enyhe alapzaj volt, és egészen jól tudunk haladni, bár a többiek négyszer is végigmennek a pályán, míg mi csak háromszor. Szilvi szerint már most sokkal ügyesebb volt, mint első alkalommal. Szerintem meg nem, de nem is várok hű de nagy eredményeket ennyi idő után.

A feladatsor megint elfelejtődött, de óra után Szilvi leült és összeállított egyet. Az elmúlt egy év tapasztalataival a tarsolyomban nem volt szükség betanításra, azóta is minden nap végigcsináljuk, ha van rá időnk. Jó kis feladatok vannak benne, tetszik. Marcinak is, időnként látom, hogy magától is próbálgatja egyiket, másikat. 

Szóval a ráncok a homlokomon már nem annyira mélyek, de még ott vannak azért.

Ez aztán a tempó!

Tegnap délután éppen a villamoshoz baktattunk Marcival, mikor csörgött a telefonom, és egy kedves női hang érdeklődött, tanulmányozhatná-e ma reggel a környezetünket. (Az alkalmassá válás egyik feltétele, hogy a várakozók lakhelye is megfeleljen egy gyermek igényeinek és szükségleteinek.)

Nem vártam a hívását, azazhogy igen, de a tapasztalatok alapján csak a hónap vége felé. Szóltam is gyorsan az uramnak, próbáljon hazajönni még hét előtt, mégiscsak ki kellene takarítanom, most kivételesen nem csak ott, ahol a papok és a gyógytornászok táncolnak.

A lakásszemle gyorsan lezajlott, a kedves hang tulajdonosa kb. ugyanazokat a kérdéseket tette fel, amiket a kolléganője legutóbb. Azt hiszem, tetszettünk neki, az otthonunk is, és még az ujját sem húzta végig a polcokon.

Már csak a gyámhivatal-kör van hátra…